Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1929

8 intézeti kölcsönzés is tilalom tárgya volt. A rendház tagjai a kalocsai érseki uradalomtól, a zombori karmelitáktól stb. felvett pénzen tengették életüket. Iratokat, leveleket nem bocsátottak hozzájuk. Buzássy Ábel lelki erői a szerb megszállás révén minderősebb próbatét alá kerülnek. 1919. évi augusztus 25-én Raics szerb alispán, egy csendőrrel maga elé vezettette őt, s fegyelmi eljárás kezdődött ellene. A megokolás igy hangzott: „Az adott politikai viszonyok között a nevezett ellen a fennti eljárás volt foganatosítandó, mert nevezett, mint alkalmatlan idegen, politikai magatartásával a lakosság hangulatát az SHS. állammal szemben károsan befolyásolta." Az Ítélet egyelőre az lett, hogy Buzássy Ábel 24 óra alatt köteles elhagyni Pécs város területét. Buzássy igazgató azonban felebbezést nyújtott be Pandurovics László dr. kormánybiztos főispánhoz, aki azonnal meg is változtatta az alispán Ítéletét, mivelhogy Buzássy Ábelnek „Pécs város területéről való kiutasítása a vezetése alatt álló tanulóifjúságnak erkölcsi életére káros kihatással lenne." A meghurcoltatás mód felett való fájdalmat okozott Buzássy Ábelnek. De különösen Raics alispán hivatalos iratának azon kifejezése nyilallott szívébe, amely szerint ő idegen volna itt, a pécsi, oly régóta meleg szeretettel övezett talajon. Keserűen jegyzi meg évi krónikájában : „Tehát épen aznap, amikor 32 évvel ezelőtt Pécsre jöttem, utasítottak ki, mint alkalmatlan idegent, a szerb bitorlók." Buzássy igazgató igazi mártíromsága azonban még csak ezután következett. 1920. szept. G-án egy szerb detektív bekísérte őt a határrendőrségre, ahol Vlaskolin határrendőrkapitány tudtára adta, hogy túsz gyanánt fogságba veti. A megokolás az volt, hogy a magyar katonák egy szerb tisztviselőt Sásdon elfogtak s durván bántalmaztak. Azért határozta el magát a szerb hatóság túszok letartóztatására. Buzássy igazgatót előbb a fogház második emeleti részére kísérték s ott zárták közös cellába 10—15 különböző címeken letartóztatott egyénnel. Rendtársai közbejöttére sorsán annyit enyhítettek, hogy az ugyancsak túszként elfogott Feniczy Ignác dr. pécsi főszolgabíróval közös helyiségbe zárták s ágyat és élelmezést a rendháztól kaphatott. Szept. 11-én, tehát akkor, amikor már közismert volt, hogy az említett szerb tisztviselő bántalmazása a retorziók ürügyéül kieszelt, alacsony, koholmány, egy detektív Buzássy Ábelt átkísérte a megyeház I. emeletén levő, határrendőri helyiségbe s ott brutális testi bántalmakkal illették. Előbb egy Varga nevű szerb detektív mért 12 botütést a talpára — a lábat vizes ruhával beterítvén ; azután pedig Cseke József dr., renegát magyar kommunista, sújtott reá mintegy 15-ször egy vastag bottal, amelynek nyomai orvosi látlelet szerint még 20 nap múlva is láthatók voltak. Ugyanezt a cselekedetet két túsz társán is végrehajtották s azután visszakísérték őket celláikba. A város mélységes felháborodással értesült a történtekről. A hivatalos magyar egyházi és világi elüljáróság személyesen szorgalmazta az entente-missziónál a gaztett megtorlását s a foglyok szabadonbocsátását. Az előbbi célt nem érték el, mert a szerb vádlottak mindent letagadtak. Az utóbbi kérésük azonban sikerrel járt. A foglyok szept. 17-én visszanyerték szabadságukat. 1921. jan. 24-én éjjel két detektív újra bekísérte Buzássy Ábelt a városi rendőrhatóság börtönébe. Itt volt másnap délutánig 29 züllött ember társaságában. Kihallgatás után azonban szabadonbocsátották őt. Elfogatásának oka szomorúan jellegzetes. A rendőrhatóság halálra kinzott egy Dózsa nevű magyar tisztet, akinek ravatalára a hazafias kegyelet egy, nemzeti szalagokkal díszített koszorút helyezett. Amikor a szerb hatóság a nemzeti szimbolumot le akarta tépetni a koporsóról, a temetésen résztvevő, hatalmas tömegű magyarság — közöttük sok diák is — a testével védelmezte meg azt. Ez volt a bűn, amelyért Buzássy igazgatót letartóztatták, jóllehet ő maga nem is volt jelen a temetésen.