Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1912

Visszapillantás a pécsi ciszt.-r. főgimnázium Faludi-Önképzőkörének ötven éves történetére

16 oly érzéssel szavalta el Tóth Kálmánnak „Szomorú fűz" c. költeményét, hogy maga is sirva fakadt, meg a hallgatóságban sem maradt egy szem sem szárazon. Ez az ifjú ami kedves, tudós és poéta lelkű orvosunk: Schmidt Antal dr. E díszgyülésből kifolyólag a kör volt tagjai egy 240 frtból álló alapítványt tettek, hogy annak kamatai „Jubileumi pályadíj" cimen évről-évre osztassanak ki a működő tagok között. * * A Kör második 25 évét is Verbőczy István kitűnő vezetése alatt kezdi meg, aki az első gyűlésen világosan megjelöli és kifejti azokat az elveket, melyek szerint az Önképzőkör másik negyedszázadát nyugodtan kezdheti és működésében sikereket érhet el. „Az új korszak — mondja erős hangsúlyozással — már nem a kezdemények, nem a tapogatódzások időszaka, hanem a derék hagyományok becsületes folytatása kell, hogy legyen! Amit a nemes elődök egy negyedszázadon keresztül komoly munkával elérték, nemcsak megtartani, hanem tovább fejleszteni is kötelessége a Körnek". Azután megjelöli Verbőczy azokat a határokat, melyek közt a munkának folynia kell. Mindenki szegődjék egy valamely hivatásának és tehetségének megfelelő ághoz. Az egyiknek több kedve van a tudományhoz, másiknak a költészethez és irodalomhoz. „Egyben légy tökéletes ! — mondja Széchenyi. Az ő jelszavát fogadja meg minden tag. Az erők elforgácsolása, ifjakhoz még korai irányok művelése még inkább káros mint hasznos. Verbőczy most már elérkezettnek látja az időt arra is, hogy a nyavalgó versfaragás özönvize ellen gátat emeljen. Eddig a nyelv- és irodalom-művelés volt a cél és ezeket a tollpróbákat is úgy kellett tekinteni, mintha irodalmi művek lennének és füre-fára rá kell aggatni a belőlük fűzött évkönyvkoszorút; most már más világot élünk s Verbőczy felemeli komoly szavát a verscsinálás ellen, mely elnyom minden komoly tanulmányt. Kéri az ifjakat, hogy e rímvergődésektől, éretlen eszmék és ál-érzelmek elturbékolásától tartózkodjanak. Nem akarja elfojtani egészen a versirást, de figyelmeztet, hogy költemény írásához csak olyan fogjon, aki erre határozott képességet érez és tárgyilagos bírálatok szerint reményre jogosít. A hivatás és tehetség nélkül szűkölködő kísérlet selejtességre vezet és a helyes cél elérésétől elüt. Kemény bírálatokat kér a füzfapoétáskodás ellen, bár erre a merészen száguldó fantázia mindenkor csábította az ifjúságot; az erős kritika talán majd elriasztja az ihletben soványokat a lantpengetéstől. A vezető elnök komoly intelmeit meghallgatták a tagok, de hogy mennyire fogadták meg, bizonyítja a legközelebbi jelentés, mely a