Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1910

Az energia fajtái és változásai

29

amint láttuk, csak hipotéziseket halmoz hipotézisekre. És akiknek lelkében megátalkodott a hit elleni tusakodás, ezeknek a hitet, még pedig föltétien hitet követelő hipotéziseknek nevében indulnak harcba a hit ellen. Sok támadó munkát olvastam már. Találkoztam a hitetlenségnek a jó ízlést is sértő kirohanásaival, de azokkal a tudományos igazságokkal, amelyek jogosulttá tennék a hit s a tudomány között az ellenmondás tüzének a szítását, még nem. Azt az objektív tudást, mely előtt hitemről le kellett volna mondanom, hiába kerestem. A hit dogmái és a tudomány örökéletü igazságai egymással ellenkezésbe nem jöhetnek soha. A hitetlenséggel a természettudomány nem szolidáris. A természettudomány nagyrabecsülésével nem jár együtt a materialista világnézet. Nincs a természettudományban oly erkölcsi kényszer, mely a kételkedésnek vagy pláne a hitetlenségnek karjaiba űzné művelőjét. A természettudomány nem kiváltja áldozatúl hitünket. Lángelméket látunk a kereszténység fönsége előtt meghajolni. Zöckler O. és Kneller K. szinte okiratokkal igazolják, hogy a természettudományok úttörőinek nagy többsége hívő volt.1 „A tudás felületein erősebb a kétely, de mélységeiben biztos az igazság győzelme“. (Apponyi A. gr.) Newton a grávitáció törvényének döntő bizonyítékára 15 évig várt és csak akkor tette közé, amikor a számítások igazolták.* Ha a természettudósok e példát követnék, megszűnnék rögtön a hit és természettudomány között minden harc és háború. A hit titkai termé- szetfolöttiek, róluk megbizonyosodni csak természetfölötti úton, kinyilatkoztatás útján lehét; a természettudományi kutatásnak épen ezért nem állanak útjában.

Régi közmondás: Tales sunt aquae, qualis est terra, per quam fluunt. A víz a Föld rétegeitől kapja édes vagy savanyú, kemény vagy lágy természetét. Ezt mondhatjuk a természettudományokról is. Istentagadók az atheista lelkében és hittől ihlettek az istenfélőében. A kérdést a szív dönti el. Itt a forrása annak az ellenkezésnek, amely a jó és a rossz, a hit és a hitetlenség között örökös. „Nitimur in vetitum.“ Ebben a rosszra való hajlandóságunkban, amit nem lehet letagadni, mert annyiszor tanúskodnak mellette a szent és a profán, a keresztény és a pogány írók, talál kedvező talajra a hitetlenség. Ebben és nem természettudományi haladásunkban rejlik virulenciájának titka. Már a zsoltáros is azt mondotta: „Mondá az esztelen szívében: Nincs Isten.“ (XIII. zsolt.)

„Az emberi szellem nem szabadúlhat meg működésének egyik irányában sem függőségének és véges voltának érzetétől, nem tagadhatja meg vágyát a végtelen tökéletesség után: minden érdemes művében megtaláljuk ezért a vallásosság magasztos vonásait

...........A természet

elve

szti legérdekesebb rejtelmeit, ha a kutató ész lemond azokról a tényekről, melyek célszerűsége magasabb, tudatos szellemet sejtet velünk.“1 A természetet a maga szépségében csak akkor látjuk, ha a hitnek és a tudománynak világánál nézzük; a hittlenség megfosztja szépségétől. Ha „az oktatás egy tárgya se nélkülözheti a maga körében a hit eszméinek és megvalósításuknak ismertetését“1 2 legkevésbbé elégedhetik meg a termé1 Kneller K.: A kereszténység és a modern természettudomány úttörői. Budapest. 1908.; O. Zöckler: Gottes Zeugen im Reiche der Natur. Gütersloh. 1906.

2 Arago: Az általános vonzalomról. Term. tud. Ért. Budapest. 1875. 10. 1.

1 2 Kármán Mór: Paedagógiai dolgozatai. Budapest. 1909. I. k. 121. 1.