Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1910

Az energia fajtái és változásai

21

A világ elmúlása és megújulása.

A természettudomány embere, ha átkutatta a mindenséget, kutatásainak leglelkét e négy rövidke mondatba foglalhatja össze: 1. a minden- ség anyagának mennyisége állandó; 2. az anyag folytonosan átalakulóban, szétporlóban van; 3. a mindenség energiájának mennyisége állandó; 4. a mindenség enegiájának értékesíthető része szünet nélkül kevesbedik, hasznavehetetlen része pedig szünet nélkül szaporodik.

Ezen rövidke mondatok a második kivételével, amely a tudománynak csak sejtése, a legnagyobb természettudományi igazságokat fejezik ki, amelyeket csak sikerült az emberi észnek kikutatni. Mélységre, magasztosságra, semmiféle tudományos gondolat hozzájuk nem fogható. Ezek mondják meg, mi történik a világban és hogyan történik. Segítségünkkel pillantunk legmélyebbre a múltnak és a jövőnek mélységeibe. Ezek azok a legtávolabbi határkövek, amelyekig az emberi szellem elhatolt.

A világ végső állapotát a természettudomány az egyforma hőmérsékletű khaoszban látja. Az égi testek is születtek, élnek és meghalnak. Volt kezdetük és lesz végük. A természetben minden, de minden a múlandóság bélyegét hordozza. Ezen törvény alól a csillagok világa sem kivétel. A maradandónak látszó csillagképeknek látszólagos nyugalmas változatlansága nyugtalanúl lüktető, fejlődő és hanyatló életet takar.

Meglepő találkozását látjuk itt újból a Szentírásnak és a természettudománynak. Mindkettő kérlelhetetlenül hirdeti, hogy „elmúlik e világ alakja“. (Kor. I. 7. 30.) De szabad hinnünk, hogy a halál nem fog uralkodni mindörökké. Annyiszor látjuk körülöttünk a pusztulás, a halál után a feltámadást, a megújulást! Csak a csillagok világa volna kivétel? Az idő végtelenségével is úgy vagyunk, mint a tér végtelenségével. Ha csillagos mennybolt fölött új csillagos mennybolt van és e fölött ismét új, mostani csillagrendszerünk előtt is miért ne létezhettek volna és utána is miért ne létezhetnének új és új csillagvilágok. A jó Isten mindenható és örökkévaló, aki „elér a végtől végig erősen és mindent elrendez kellemesen“. (Bölcs. k. 8. 1.) Az a mindenható, ki tele marokkal szórta az égboltozatra ragyogó napjait és a mezőkre illatos virágait, nem lelheti örömét csillagtalan égboltozatban, nem a világot betöltő sötét őskhaoszban.

Nem tudjuk, Isten mikor és hogyan teremtette a világot, de az tudjuk, hogy teremtette; nem tudjuk, hogyan és mikor lesz vége a világnak, de azt tudjuk, hogy vége lesz; nem tudjuk, mikor és hogyan újul meg a világ, de azt hisszük, hogy megújul, mert írva van: „Mi pedig az Ő Ígérete szerint új egeket és új Földet várunk, melyekben az igazság lakik.“ (Sz. Péter. II. 3. 13.) Az első két kérdésben megkérdeztük a természettudományt és elmondotta nekünk sejtéseit; kérdezzük meg tehát tőle azt is, lesz-e világmegújulás és ha lesz, hogyan lesz. Amiként megvallotta, hogy anyagot, energiát teremteni nem bír, úgy megvallja azt is, hogy a világot poraiból életre kelteni nem képes. Oda több kell mint fizika, meg chemia; oda szellem kell. Maxwell, a híres angol természetudós, a világ megújulását így képzeli: A hő a testek molekuláinak egyenletesen rendetlen rezgése. Abban az egyforma hőmérsékletű és nyomású khaoszban is, mely a csillagok világának végső állapotát jelzi, a molekulák különböző sebességgel fognak mozogni. Ha egy szellem — ez a Maxwell