Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1906

A történetírás bölcselete

az is sűrűen előfordul, hogy a mi ambíciónk tárgya sokkal drágább nekünk, mint embertársaink bizonyos csoportjának nagyrabecsülése. Ily módon a modern kor az ész és hideg számítás világába játszaná át a benső érzések legtermészetesebb feladatait. Katekizmus készül a bitangok számára. Enyhébb esetekben a puszta számításon alapuló morális csak ügyes komédiásokat nevel az életnek. Miközben az idényjegyes közvélemény tapsviharokat rendez nekik, benső világukban jóízű, gúnyos hahotára fakadnak. Milyen más a spirituális rendszer kötelességtana! Az egyéni élet berendezésénél közömbös előtte, vájjon más minő princípiumokat követ. A szívben élő s az állati természet viharaival folyton küzködő lángra irányítja a figyelmet. Igyekszik megértetni velünk, hogy önálló kis világok — mikrokosmosok — vagyunk a nagy világban, következőleg nem az a hivatásunk, hogy — majom módjára — mások arcfintorításait utánozzuk, hanem bizonyos értelemben a nagy Gondviselés alter egói vagyunk a saját életünk universumával szemben. Amint testi nyavalyáink esetén nem a cimborák nyomják az ágyat helyettünk, úgy az erkölcsi felelősség terhét sem lesznek képesek leemelni vállainkról. Ugyanez a belső, prometheusi tűz általános princípiumává leszen a mi életünknek, amely fényét kivetíti az életviszonyok összes bonyodalmaira. Nincs olyan szeszélyes változata az életnek, amelyben a legkétségtelenebb biztossággal el ne igazítana bennünket, mert hiszen egyebet sohasem kiván tőlünk, mint hogy belső tisztességünk, nemes emberiességünk kára nélkül járjuk az élet útjait. Ez leszen az a nehézkedési erő, amely az egyéni s a társadalmi életeta maga legtermészetesebb körfutásában megtartja hasonlóan ahhoz a fizikai erőhöz, amely az égi testek mozgásait szabályozza s amely olybá tűnik fel a járatlan s a hitetlen szemeknek, mintha semmi köze nem lenne a saját működése eredményeihez. Mindezen eszmélkedések, amelyeket Necker műve alapján a saját megjegyzéseinkkel egybevegyítve előadtunk, hitünk szerint meggyőző erővel utalnak azon alapelvekre, amelyek, mint universalis hatóerők, a legszélesebb körben tudják befolyásolni az egyéni és társadalmi harmóniát. Nem akarunk Buckle hibájába esni. Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy az ész munkájának eredményeit mindenkor mélységes csodálattal honoráljuk. Együtt lelkesedünk Draperrel, Buckle tanítványával is, amidőn értékes, bár hellyel-közzel súlyos tévedésekben leledző történelmi művében végig vezet bennünket az értelmi fejlődés fokozatain. Hogy azonban azt a conclusiót, amely szerint »the earlier stages .... are wholly subordinate to this,«hogy az egyéni és társadalmi ember összes korábbi életnyilvánulásai az értelem szerepével szemben teljesen alárendelt jelentőségűek lennének, a már előadottak alapján sem tudjuk elfogadni. Draper ideális érzéke is egyébként világos cáfolata ennek a felfogásnak. Azt mondja ugyanis: »Sokkal szebb reménységgel tekinthetnek a jövőbe ') History of the intellectuel developement oí Europe. London, 18(54. IT. 381. 4