Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1906

A történetírás bölcselete

4-7 a bűnt és erényt, a hazugságot és igazságot, a személyes és közérdeket, sokkal fontosabb, mint valamikor, hogy ezzel a kendőzött elaljasodással egy benső tekintélyt állitsunk szembe, amely szivünk titkos redőjeig kiterjessze őrködő gondjait és amelynek a munkássága ép oly hatékony legyen, mint aminő ügyesnek tetszik a mi alakító s alkalmazkodó művészetünk.«

1) Ha a lelkiismeretet fénynyalábnak tekintjük, amely eloszlatja az emberi kötelmekre nehezedő homályt, a vallásosság a napja. Ha permetező esőnek, amely nemes termékenységre képesít, a vallásosság a felhője. Belső érzéseinket, a melyek hatása alatt fakadnak, oly könnyű s oly természetes kapcsolatba hozni az életnek első Princípiumával, az Istennel. De érthető lenne-e a lelkiismeret gyötrő vagy boldog érzésekkel jutalmazó munkája, ha feltennők, hogy ennek a leheletszerűen finom szerkezetnek szerepe pusztán a durva s örökre eltűnő földi érdekekre szorítkozik ? Ez esetben a lelkiismeret a világmindenség leghaszontalanabb létezési formája lenne, a mely a maga »tant de bruit pour une omelette« hivatásával kacagásra indító paródiája lenne az universum mesteri berendezésének. Vegyük azután fontolóra, vájjon melyik rendszer oldja meg a józan ész természetes követelményei szerint a maga feladatait! Az-e, amely bizonyos törvények gyakorlására ráneveli az embert, vagy az, amely a cselekedeteket hivatalosan megrendeli'? Az-e, amely a szív mélyében s a lelkiismeretben akarja a morális élet alapjait lerakni, vagy az, amely pusztán rideg, külső falakat akar építeni számára ? Az-e, amely az egyének egész belső világával törődik, vagy az, amely csak a kinőtt fattyuhajtásokat van hivatva nyesegetni? Mindezek nagyon világos és kéznél fekvő dolgok. Nagy kár, hogy bizonyítás szempontjából kell foglalkozni velük. A modern bölcseleti rendszerek mellett valami sajátszerű jelenség a földi boszuló igazság szereplése! »Nem értem, hogy épen az a kéz, amely elutasítja magától a vallásos ideákat, miként akar mindenütt vérpadokat emelni s miként akarja szaporítani az emberi szigorúság látványosságait: mert ha a gonosztevőket a vak szükségesség ragadja a bűnre, vájjon megérdemlik-e a büntetést? Es ha példa kedvéért elhatároznék magunkat az ő megölésükre, úgy kellene az ő vérpadjukat körülállanunk, mintegy áldozati oltárt, hasonlóan ahhoz, amelyen Aulisban Iphigeniát fel akarták áldozni Görögország üdve érdekében.«

2) Nem lehet tagadnunk, hogy az egész társadalmi berendezkedésünk alapjában a vallásos ideák lényegén nyugszik. Ezek s a nyomukban fakadó érzelmek apasztották eleddig a kormányzó hatalmak gondjait. A fölöttünk álló Princípium eszméjének elhalaványodása sötét jövővel fenyeget; a társadalmi rend fenntartása érdekében — más eszköz híján ') r. m. 08—9. '-) T. m. 85. 1.