Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1906
A történetírás bölcselete
A műveltek életelvei elég szomorú tanulság arra nézve, minő gyümölcsöket terem a politikai morális akkor is, ha életstúdium : mit várhatunk tehát ott, ahol az élet nehéz küzdelmei vagy a tehetséghiány akadályozzák az alaptanok megértését s munkás világnézletté történő átalakulását? A morális alaptörvényeinek olyan iránytűknek kell lenniök, amelyek az életviszonyok semmiféle villamos erejére nem reagálnak s mindenkor kétségtelen biztossággal mutatnak az emberi nemes tisztesség északi sarka felé. Az is kétségtelen tény, hogy nincs a világon szorosabb kapcsolat, mint amely az erényt s a boldogságot összefűzi. Ha tehát a politikai morálisra bízzuk az élet hajóját, amelynek alaptanait, mint puszta egyéni véleményeket, a saját többé-kevésbbé kiképzett agyvelőnk Ítélőszéke elé idézhetünk, nem lehet oly vihar a tengeren, amely nagyobb szeszélyességgel játszadozzék a rajta lebegő járművekkel, mint, a politikai morális bizonytalan princípiumai az erkölcsi egyéniséggel s a vele szorosan összeforrott emberi boldogsággal. Mindenirányú gyengeségeink tudatában a tekintély erős karjára kell támaszkodnunk, ha összeroskadni nem akarunk. íme, a pogány Telemachost egy istenség kiséri el Sesostris fényes udvarába s Calypso bűbájos otthonába. Főleg egy korszaka van az emberi életnek, ahol a legkézzelfoghatóbban kitűnik a politikai morális tehetetlensége: az ifjúság viharos életideje. Hogy ebben a szép korban kár ne essék az egyéni önbecsérzeten, hogy a későbbi férfijellemnek ne az ártatlanság sötét romjai szolgáltassák az alapot, egy hatalmas kormányzó parancsszavára, nem pedig tanácsadó reflexiókra van szükség. Hisz az eszmélkedéseknek csak az emberi szellem fejlődése arányában lehet hatásuk az akarati elhatározásra, a szellem pedig csak a tapasztalás s hosszas eszmei harcok révén tud kialakulni! Hát az ember épen ebben a korban maradjon magára, amikor a járást tanulja az erkölcsi élet ösvényein? Vagy mint a buta lepke, amelyet a gyertyaláng fénye csalogat, a saját, sokszor helyrehozhatatlan kárán tanulja meg az életelveket ? Mi más a vallásos erkölcstan rendszere! Mint az anya a kis gyermekét., úgy dajkálja az iljú képzeleti s érzéki világát, e két jellegzetes tulajdonát a zsenge koroknak, s szervezete univerzális jellegénél fogva nincs oly pillanata az emberi életnek, amelyben gondviselő szemei ne őrködnének a belső világ harmonikus fejlődése fölött. Hasztalan bizakodik a politikai morális amaz általános erkölcsi érzelmekben, amelyek lényünk sajátjai: nyilván feledi, hogy emez érzelmek a vallásos szellem szülöttei, amelyet pedig kiirtani törekszik. Az ilyen munka a történelem tanúsága szerint teljesen sohasem sikerült : ám egy-egy erkölcsi eszme pusztulása mindenkor halálharang volt, amely egy-egy nép rohamosan közeledő végét jelezte. Világos az előadottakból, hogy egyéni és társadalmi érdekek harmó-
