Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1906

A történetírás bölcselete

természeti erők működésének irányaival, amelyeket pedig egyáltalán nem áll módjában megváltoztatni. Ha igy áll a dolog, nem érthetjük, vájjon a materializmus mért nem hagyja békén működni ezeket a természeti erőket ? Mért csap át az annyira megvetett metafizika világába ? Mért akar prozelitákat toborzani a maga felfogásának ? Ha az akarati erő pusztán a biológiai kényszer folyománya, mért avatkozik bele ebbe a munkába a maga észbeli argumentumaival ? Mi nem avval a gondolattal fogtunk tollat, hogy, amit leírunk, annak elfogadása vagy elvetése a mindenható természeti erők kényére-kedvére van bizva s szavaink üres hadonázások az akarati determinizmus sziklabástyája előtt. Biztosra vesszük, hogy a materiálistáknak is fölötte nehéz az önként nyakukba vett elvek igája s megfordul agyukban a gondolat, hogy, ha alapelveiket híven visszatükröztetné az élet, őrület lenne minden akarati ténykedésük. Nem tehetjük tehát, hogy rá ne mutassunk ama leglényegesebb változásokra, amelyeket a materiális felfogás terjedése, úgy a történelmi, mint a közéleti jelenségek értékelése terén szükségképen felidéz. Más leszen az emberi méltóság fogalma. Eddigi eszményi tartalmát merő brutális érték váltja fel. Azt a pozíciót, amelyet az ember a világban elfoglal, nem egy magas tekintély rendező erejének, hanem egyedül a faji kiválasztásnak köszönheti. Ennek pedig egyedüli törvénye : az erősebb joga a gyengébbel szemben. Senki se ringassa magát abban a hitben, hogy ebben az egyenetlen küzdelemben a diadalt a saját érdemeinek köszönheti. Előnyös tulajdonai a természet szeszélyének esetleges kedvezése. Letiport ellenfelében a fogyatkozások ugyancsak a materiális erők véletlen mostohasága. Az összeütközésre a kényszer hajtja mindakettőt. Ugyanez okozza azt is, hogy az egyik ujjongó győztessé, a másik kesergő áldozattá leszen. A jelen felfogás szellemében ugyancsak gyászos módosuláson megy keresztül az emberi tevékenység fogalma is. Eddig tisztelet környezte mindazokat, akik törhetetlen testi és szellemi izommunkával igyekeztek kiemelkedni a hétköznapi élet hullámaiból; akik a maguk belső világában igyekeztek megalkotni külön-külön hivatásuk eszmei modelljét s kínos egyéni áldozatokkal törekedtek azt a saját eleven életanyagukon kiformálni. Mi naiv nemmaterialisták azt hittük, hogy egyedül ez a dolgoknak józan logikai rendje. Ám előáll a materializmus és elmondja nekünk látomásait. Szerinte vak erő működik bennünk s ez visz minket legyőzhetetlen erővel j óra-rosszra egyaránt. Honnan ered, nem tudjuk ; hová vezet, nem tudjuk ; de, hogy ragad bennünket, azt érezzük. Ez az erő nem azért vak, nem azért ismeretlen, hogy a materiálisták ne tudnák azonosítani a külső természetet kormányzó, gépies princípiumukkal. Úgy látják, hogy ez az egységes erő a külső világban Napot, Holdat, csillagokat és sötétséget, a belsőben szellemi fényt és árnyakat teremt; amott a felhők orgonáján, itt az érzelmek húrjain játszik kénye-kedve szerint