Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1905

Erkölcsi alap a nevelésben

felfogásban. De mivel ellentétes nézetekkel találkozunk úgy a tudományban, mint különböző elveken nyugvó eljárást tapasztalunk a nevelés gyakorlati kivitelében, nem lehet haszon nélküli, ha a megbízható elvet s eredménnyel leginkább kecsegtető módot iparkodunk megtalálni, hogy azok alapján a nevelés igazi értékét, fontosságát is megismerhessük. Az ellentétes tudományos nézetek egyik legelterjedettebbje az emberi kifejlődés összes mozzanatait az egyéniségre, a természeti leszármazás utján benne adva levő individuális tényezőkre, azoknak az akció és reakció folytán előálló összetételére vezeti vissza. Miként az emberi testben nem lehet nagyobb és más erő, mint a melyet az egyén öröklés útján magával hoz, úgy fejlődésében sem találhatunk többet és egyebet, mint amit azon természettől kapott erő különböző nyilvánulásai, cselekvő és szenvedő működésének összege, eredője felmutat. Az átöröklés törvényszerű szabályossággal érvényesül testi, lelki, szellemi, erkölcsi, jeliemi tekintetben s nemcsak kedvező viszonyok közt, hanem akadályozó behatások ellenére is követeli a maga természetes jogait. Semmink sincsen azon kivül, mit születésünkkel hoztunk a világra. Ez anyagelvi felfogást következetesen tovább fejleszti a mai tudománynak annyira népszerű determinisztikus elmélete. Nem áll módunkban kilépni egyéniségünk határai közül. Amit befogadunk, amit cselekszünk, a velünk született erő mértéke szabja meg. Ez elmélet tanaiban eltűnik vagy hamis magyarázatot kap az érdem, mentséget talál a gonoszság minden faja, alakja. Az inneitás dermesztő törvényével szemben elveszti jelentőségét vagy a legcsekélyebb értékre redukálódik a nevelés munkája. Mások nem lehetünk, mint amik vagyunk. Sőt a nevelés egyenesen természetellenes helyzetbe sodorja, sőt eltörölheti az egyéniség eredeti kialakulását. Az erény nem tanítható, a lángész önmagát szüli. Ezen csapáson jár nem egy esetben a nevelés gyakorlata. Sok szülő van úgy az intelligens, mint kevésbbé intelligens osztályokból, ki gyermekének előmenetelét, jó tulajdonságait, dicséretes fejlődését egyenesen a vele született adománynak tulajdonítja. Apja fia, anyja lánya, mondják boldog önérzettel. Sőt ha benne rossz tulajdonságok jelei, makacsság, engedetlenség, érzékiség tünetei mutatkoznak, képesek a nevelés, közelebbről az iskola rovására irni. Mert az ő gyermekök jó, eszes, otthon semmi baj sincs vele, leckéit tudja, az iskola rontja el őt, kiirtja belőle az önérzetet, emberbutító munkát végeztetnek vele. Természetes, hogy ha a szülők maguk is észreveszik gyermekeik gyengéit, egyéniségök torzvonásait, akkor nem igen dicsekednek, liogy apja fia, anyja lánya, annál hangosabban vádolják a nevelőt, az isko-