Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1905

Erkölcsi alap a nevelésben

kényszerjátszás mellett a tanulónak alig van egy szabad délutánja hetenkint; iskolából haza megy, étkezik, kissé pihen, utánamegy a kényszerjátékra, fáradtan ér haza, tanulni nem tud, kénytelen éjjelezni, hogy feladatait rendbehozza. Cirkulus viciozus, mikor az iskola játékra kényszeríti a tanulót, hogy egészségét gondozza, a szülők pedig a játékra vetnek, hogy gyermekeiknek nincs idejök a tanulásra. Hasonlókép vagyunk a kirándulásokkal, melyekre utasításaink oly nagy súlyt helyeznek s méltán, ha ezzel is túlzásba nem megyünk. Helyes, ha a tanulók testedző s tanulmányi kirándulásokat tesznek, megismerik helységök s a környék nevezetességeit, vezető tanáraik útbaigazításokkal, felvilágosításokkal szolgálnak nekik. De hogy egyszer a Kárpátok közé, másszor Erdélybe, egyszer Olaszországba, máskor Párisba vigyük őket, hogy minden utazási vállalatnak felüljünk, mely legtöbbször nem a tanuló hasznát, hanem a saját nyereségét nézi, a szülőket pedig újra csak zsaroljuk a költségekért, hogy az intézet e téren is kitegyen magáért, mint helyeset el nem fogadjuk. Örvendünk, hogy máris okult a kormányzat e visszáságon s a kirándulásokat országunk határaira korlátozta. S ugyan mi haszna van annak a szokásos kirándulásnak, mely rendesen rohamlépésben szokott átszáguldani hegyeken, völgyeken, tengeren és országokon ? Mire van ideje a tanulónak, hogy alaposan megnézzen ? Mit ért meg az idegen nyelvű magyarázatokból ? Mi marad neki abból, amit 15 éves korában felületesen megnézett, mikor sokszor vezetőivel együtt azt sem tudja, hogy mit kellett volna megnéznie? S aztán mit fog még megnézni később, felnőtt korában, ha tanulói pályája alatt már mindent látott Európában? Mi fogja még ingerelni őt? Nem fog-e ürt, életuntságot érezni, ha már mindent vagy legalább igen sokat tapasztalt? Mi a saját életünkből veszünk példát. Diák-korunkban alig léptünk ki szülővárosunk határai közül, később volt kedvünk és alkalmunk Európa jó részét bejárni és megismerni s még mindig van előttünk ismeretlen, a mely vonz, ingerel, izgat, hogy utána menjünk. Annál jobban elitéljük a tanuló szünidei turizálását, jobban mondva kóborlását. Ellenmondás van abban, hogy a tanuló évközben csak tanári felügyelet alatt rándulhat ki, szünidőben pedig egymagában vagy csoportokban csavarog. Azt mondják, hogy sokat tapasztal. Elhisszük, de kérdezzük meg, mi áron. Az ily vagáló tanuló lépten-nyomon erkölcsi romlásnak van kitéve korcsmákban, kávéházakban, szállásokon és egyebütt; ezekhez járulnak a fizikai veszélyek, melyek környezik mindenfelől hideg, meleg, éhség, szomjúság, ragály, rossz emberek részéről, úgy, hogy valahányszor ily toprongyos, kolduló karaván hozzánk beállított nikotin- és alkohol szagtól körülvéve, soha sem mulasz-