Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1905

Erkölcsi alap a nevelésben

Szanfranciszkóban, megmozdul a föld, s a milliomosok egy pillanat alatt koldusbotra jutnak; csapás az, mikor a család elveszíti kenyérkereső fejét, az apa egyetlen gyermekét, hitvesét, a flu atyját; csapás az, mikor valaki a legjobb kvalifikációval állásért folyamodik, melyet protekció folytán egy teljesen értéktelen pályázó nyer el. Még nagyobb baj, szégyen, ha a bukás felsőbb tanulmányai végzése alatt éri az ifjút, de ha egy középiskolai tanuló bukik el a vizsgálaton, az lehet baj a szülőre, de nem lehet ok a tanuló elcsüggedésére, vádaskodására anynyival kevésbbé, inert igen sok ismétlő a következő évben a jó tanulók közé küzdi fel magát s helyét továbbra is megtartja. Az ifjú visszanyerte helyes gondolkodását. A beteges önérzet okait vizsgálva, azok egy részét tanítási rendszerünkre is visszavezethetjük. Ha szeretet nem vezérli a nevelő munkáját; ha egyéb erkölcsi és fegyelmi eszközök mellőzésével a buktatást megtorlásra használja fel, vagy kíméletlen eszközöket választ célja elérésére : ferde uton jár működésében. A tanuló jó előmenetelét feltétlen, tán túlzó érdemnek tartani, a szerényebb, gyenge eredményt érdemtelenségnek minősíteni, nem lehet a munka megítélésének helyes mértéke. A tehetséges halad tán különösebb érdem nélkül, a gyenge visszamarad önhibáján kivül. A bukást mint legnagyobb rosszat fenyegetőleg feltüntetni, mint sok szülő is teszi, hogy szeme elé ne menjen a gyerek, ha megbukik, a jó eredményt túlságos dicséretekkel elhalmozni, vele a tanulót képzelgővé, hiúság rabjává, elbizakodottá tenni soha sem kellene. Kit-kit érdeme és tehetsége szerint, de mindig szeretettel kell jutalmazni s okos felvilágosítással megnyugtatni. A főbaj mégsem az iskolában van, hanem korunk s társadalmunk hamis felfogásában. Nem említve azt a puha, becéző, elkényeztető nevelést, melyben a család igen sokszor részesíti gyermekeit, a mai felfogás többnek tartja a tanuló ifjút, mint a mi; egyéniségének bizonyos kialakultságot tulajdonít, holott ép az iskolának feladata, hogy azt helyesen kialakítsa. S ez csak úgy lehet, ha az ifjú alkalmazkodik az iskolához, nem megfordítva. Az iskola kötelessége az ifjú hibáit egyéniségéből eltávolítani, nem az, hogy egyéniségének kinövéseit az ifjú érvényesítse az iskolában. Nagy baj, hogy napjainkban már az ovodás gyermekeket is nyilvánosan szerepeltetik, középiskolai tanulókkal a felnőttek mint többé-kevésbbé önálló alakokkal érintkeznek, velők együtt mulatnak, szórakoznak (csak a túlzásokat értjük!), bevonják oly dolgokba, melyekért ők mint kiskorúság alatt levők még egyáltalán nem felelhetnek. Akármi semmi történik az iskola vagy tanuló életében, kürtölik az újságokban, s boldog az a tanuló, kinek neve az újságban van, mint ilyen és olyan nyilvános szereplés, kitüntetés alanya. Természetes, hogy aztán ha kudarcai, sikertelenségei jönnek köztudomásra, az illető