Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1905

Erkölcsi alap a nevelésben

cselekvények elkövetésére, átélésére nógatja, egyéniségét a való élet köréből a regényvilág terére helyezteti által. Az irodalomtörténeti tárgyalások sokat foglalkoznak a régi nyelvmaradványok hangtani s egyéb sajátságaival, a kódekszek viszontagságos sorsával, de szűkebben mérik a szót azok tartalmi ismertetésére, a korviszonyokhoz mért jelentőségére, ethikai hatására. A legendaszerü elbeszélésekben a széppróza kifejlődésének alapját nyomozzák a bennök előadott anyag különösebb megvizsgálása nélkül. Hány könyv van, mely hézagpótló, irodalmi termék, mely egyik korról a másikra átmenetet képez, s kevéssé nézzük azt, hogy erkölcsi irányánál fogva egyáltalán érdemes volt-e arra, hogy a maga korában is napvilágot látott. Az irodalmi polémiák ismertetésében, amennyiben egyáltalán az iskolába tartoznak, véleményt kell mondani pártatlanul s egyebek mellett levonni az erkölcsi tanulságot is. Az irodalmi fejlődés mennyi oldaláról van szó az iskolában klasszicizmus-, romanticizmus-, szentimentalizmus-, naturalizmus-, verizmus-, eufuizmus-, gongorizmus- s egyéb izmusokról, az erkölcsnek nevével is alig találkozunk, értelmével is mentül kevesebbet. Sokan prüderiát, hipokrízist, látnak abban, ha valamely különben jeles írónak jeles művéből egyegy szakasz, kifejezés törlését sürgetjük, mirithá avval csonkulna a mű, vesztes lenne a tanuló, pedig például az oly remek Parainezis, melyet sok más szemelvény módjára egyébként sem lehet egészében olvastatni, szépségéből, hatásából mit se veszítene, ha ezen mondatát iskolai kiadásból kihagynók : „Sokan a nagy ember külsejét mesterséggel teszik magukévá, mint coquette a szerelmesét", amint a min. rendelet sem ártott sem Gyöngyösinek, sem a tanulónak, hogy nemrég a Murányi Venusnak egy iskolai kiadásba nem való jelenetét törölte. S a tanítás mai tömege és különbözősége mellett kérdezzük, van-e idő arra, hogy egyes kiváló művek, a Hymnus, Szózat, Talpra magyar, Fohászkodás s effélék egész értelmébe belemélyesszük a tanuló lelkét ? Mert a tanuló egy olvasás, de még betanulás után sem veszi észre valamely alkotás rejtettebb szépségeit. Ahhoz beható analízisre, a részekkel való tüzetes foglalkozásra, a tanár fejlettebb lelkében támadt érzelmekhez hasonló érzelmek felkeltésére van szükség. Az anyanyelv tanításának ilyen értelmű vezetéséhez hasonlatosan kellene berendezni a többi klasszikus és modern nyelv ismertetését is, hogy azok tanulságait a nevelés erkölcsi céljaira értékesítsük. Akkor a tanuló nemcsak hasznossági vagy formális oldalait venné észre a nyelvek- tanulásának, hanem a bennök levő értékes anyagot egyéniségének helyes kialakítására fordítaná. Észrevenné, hogy a holt nyelvek irodalmában élő eszmék, elvek rejtőznek, hogy az ókor remekeit