Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1900
3 elmére, de egy csepp boldogságot nem tudott nyújtani az üres, mert eszményeitől megfosztott emberi szivnek, mihamar hitelét veszti. Tudta jól, hogy azok ;t tartalom-nélküli jelszavak, melyek annyi könnyen hivőt félrevezettek, a tények logikája előtt ki nem birják a kritikát; hogy az elme finomsága, a szép iránti érzék, a lélek altruizmusa, s az emberi sziv annyi nemes virága szinét veszti, elhervad, elfonnyad, ha az ég harmata nem öntözi, a nap sugara nem füröszti. S a Gondviselés megadta neki az örömöt, hogy élte alkonyán megnyugvással szemlélhette, mint kezd visszatérni a kiábrándult társadalom régi, kipróbált ideáljaihoz. Őt magát boldoggá tette ez ideálok ápolása: nevelői tisztének pontos teljesítése, a mivel hazájának tartozott; vallási kötelmeinek buzgó gyakorlása, a mivel Istenének áldozott. Innen volt lelkének az az imádságos derűje, mely még halálában sem homályosult el, sőt akkor tán még ragyogóbb volt: bizonyára ez szórta be aranynyal azt a lépcsőt, mely az örök élet mesgyéjére, a tiszta, ideál országába vezette. Ez vonja be glóriával megdicsőült alakját most is. a hogy a hálás szeretet elém varázsolja: egyik kezével az égre mutat, a hová példájával vezetni akart, másik kezét áldólag terjeszti könybe borúit tanítványainak serege fölé, a kik az ő szellemének letéteményesei. S fájdalmunkban e gondolat adhat vigasztalást. Oly kicsiny a sir; szűk bejáratánál lehull a halottról a dísz és ékesség, a mit elismerésként a világ reá rakott; de nem pusztul el a szellem, valónknak e csodás alkotórésze; nem vész el énünknek eszményi ereje, mely tiszta szárnyon reszket az idők forgatagában az örökkévalóság felé. Nem hal meg az. kinek szelleme annyi szívben gyújtott lángot, ki az örök eszmének annyi sugarát vitte be a lelkekbe. Inczédy Dénes élni fog közöttünk és bennünk, mig élnek azok a halhatatlan eszmék, melyeket hirdetett; míg fogékonyság lesz bennünk a jónak, szépnek és igaznak kultusza iránt. Emlékezetén áldás leszen. Eletünk nehéz óráiban sokszor elzarándokolunk majd hozzá, hogy lelkesedést merítsünk az ő gondolatán; nyugalmas pillanatainkban ünnepi hála-érzettel mondunk neki köszönetet, hogy ideálokért hevülni megtanított. A kik ismertük őt, azoknak szivében ő maga állította a legszebb emléket; a kik nem látták őt, azok számára maradandó tanulságúl Békefi Bemig dr., egyetemi ny. r. tanár örökítette meg nevét, midőn a Rlagyar Paedagogiai Társaság 1901. jan. 19-iki nagygyűlésén róla nagyobb szabású emlékbeszédet mondott. Békefi Rémig dr. sok éven keresztül tanártársa volt a boldogultnak a pécsi főgimnáziumban, azért kérésünkre a legnagyobb készséggel engedte át Értesítőnk számára gyönyörű beszédét, melynek teljes szövege ez:
