Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1899

AZ ÖNKÉPZŐKÖRÖKRŐL. Az önképzőkörüket választottam jelen elmefutlatásom tárgyául. Kívánatos­nak tartom ugyanis e helyütt az olyan kérdések megbeszélését, a melyek közel­ről érintik az ifjúságot, de nem közönbösek a szülőkre nézve sem. Az ifjúság az önképzőkörök eszméjét mindenkor lelkesedéssel karolta föl, igy e körökre vonatkozó fejtegetések is bizonyára i'rdeklik. Annál is inkább, mivel e körök ellen emelt panaszok megszüntetése s e körök működésének helyes irányítása nem kis részben az ifjúságnak buzgó közreműködését s hibái belátásán alapuló önmérsékletét föltételezi. De a kérdésnek tárgyalásai nem lehetnek közönbösek a szülőkre nézve sem. Hisz az ifjú házi munkásságának és öntevékenységének első sorban ők a hivatott ellenőrei. Minthogy pedig a szakköröknek és szaklapoknak e tételre vonatkozó eszmecseréi távolabb állók, e helyet tartottam alkalmasnak arra : hogy a magyar iskolának e különlegességéről, az oly sok kifogással illetett önképző­körökről, az eddigi Ítéletek figyelembe vételével, néhány ujabb szempontból rövidre foglalt észrevételeimet megtegyem. * A nevelésnek az elvek megállapításában szorosan kell alkalmazkodnia tár-a nevelésben van gvához, az emberhez. Ez az ember pedig testi és szellemi tulajdonságaira nézve allando e,em: a z altalanos emberi; lényegében századok, évezredek lepergése után is mindig ugyanaz marad. Az egymástól legmesszebb eső, legkülönbözőbb törekvésű korok embereiben: Egyptom Pharaóinak, Hellas Miltiadesének, a romai Sergiolusnak, Tankrédnak, Kepplernek, Dantonnak alakjaiban — mint ezt Madáchunk remekművében oly szemléletesen tárja elénk — mindig ugyanazon örök emberre, a lényeges tulajdonságaiban változatlan Ádámra ismerünk. Az emberi testnek természeti sajátságai, a léleknek az igazság megisme­résére és a jó akarására irányuló képességei lényegükben mindig ugyanazok voltak és lesznek is; igy az ezek nevelésére irányuló elveknek és a nevelés czél­jának is alapjukban szintén ugyanazoknak kell maradniok. És csakugyan bármely kornak nevelési rendszerét figyeljük is meg, min­denikben lényegileg ugyanazon nevelési czélt és elveket találjuk: »A tes­tet és lelket, természetes fejlődési módjukat tekintetbe véve, czélludalosan, he­lyes eszközök alkalmazásával kifejleszteni; ez pedig a lesiet illetőleg czélszerü, 1*

Next

/
Thumbnails
Contents