Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1897

— 98 -a két szeme, törhetetlen harag évődik szivében. Hangja, mint a riadó kürt szava, mértföldre elharsog, a pogánynak erre megroskad a térde, megrendül a lelke, futnak a törökök tova a síkságon, Szebentől Belgrádig, mintha szárnyuk volna. Hat hires csatában ellenségnek vére áztatja földünket, vér festi pirosra Dunánkat, Tiszánkat Véres könycseppeket hullat a magyarnak szeméből a belgrádi hősnek pestises halála Elporhadt tán, Hunyady, már tested, de századok multán is feltámad hivő és harczias szellemed ! Ki ne lelkesednék, ki nem esnék lázba, olvasva a csodát, mit művelt a magyar Sziget vára alatt ? Hittel a szivében, karddal a kezében újra megy a török réme, a hős Zrinyi Miklós török ellenébe. Erős kezeivel megnyitja a kaput, majd előrohan, oda dobja kincsét, oda veti mellét a szörnyű ozmánnak. Első volt békében, legyen hát első a csatában, és »Itt fegyver fegyverrel találkozik össze, Vitéz is vitézzel kapcsolódik közbe, Vér, jajgatás és por megy égben keverve, Törik dárda, kopja, szablya elegyedve . . .« Megtörik egyúttal Zrínyinek ereje, megsebzett testétől elválik ép lelke és leszáll az égből az angyalok serege, hogy fölvigye az égbe. Fölviszik az égbe, hol elébe sietnek a régi magyar hősök, elébe sietnek Erdély imént elhunytjai. Kéz a kézbe kerül, kar karba fonódik, mert ott mindenben egyeznek, kik itt a földön egymást félre-értve egyet nem értettek. Erdély elhunytjai nálatok is harcz van ? Föl-fölzajlanak ott is a kornak átkos összeütközései? Harczolok nem egy, csak kapcsolatos a felekezetiséggel! Az alkotmányt, a törvényeket, az ősi szokásokat véditek mindhalálig és István intelméhez hiven nem adjátok fel soha, inkább a nemzettest izekre szakadj. »Bús szivem elfogul, köny fakad szemembe, Midőn Magyarország sorsa jut eszembe. Nem tudok gondolni szép hazám múltjára, Hogy meg ne induljon könyeimnek árja.« Magyar vért ont a magyar kard, honfira fenekedik a honfi. A Duna is másfél századon át a pusztulás jeléül merő iszapot hengerget medrében és az egykor buja mezőkön gyom, dudva, életölő gaz tenyészik. Hova jut a magyar? Nem találja, nem leli honját a hazában, mert nincsen alkotmánya. Vagy lesz még e halálból újra feltámadás ? -— Bocskay, majd Bethlen Gábor erdélyi fejedelmek támasztják fel a tespedő nemzetet, keltik újra életre. A hol finomabban, hol durvábban sértő bécsi udvarnál győzelmeikkel csikarnak ki jobb állapotokat. Udvarukban húzódik meg a magyar nyelv, ott keres menedéket a magyar műveltség. Dicsőségüket, gyászukat a magyar sajátjának tekinti, szomorú balladákban, »sírva-vigadó« énekekben örökitődik meg koruk története : a kurucz és labancz kifakadó panasza, haragos gúnyja. Erdély nagyjai, a török dúlások és belháboruk miatt erőtök kimerül! Erdélyi fejedelem nincs többé ! A kurucz és labancz a török kiűzéseért és Buda visszafoglalásáért hálásan a királyi család mellé tömörül. Jól esik a béke a magyar szíveknek, mint viharos tél után a tavaszi napsugár. Csakhamar a re-