Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1896

Az intézet állapotrajza - X. A tanintézet életének főbb mozzanatai a lefolyt évben

tartatolt, melyek tárgyát az ösztöndíjasak kijelölése, a felsőbb tanhatósághoz intézett folyamodványokra adandó véleményes jelentés megállapítása képezte. A mult évi évzáró tanácskozmány határozata szerint a beiratások m. é. junius 30, jul. 1. és 2-án, folytatólag szeptember 1. 2. 3-án történtek. Ezen napokon beíratott összesen 397 tanuló, tehát 19-el kevesebb, mint a mult isk. év elején. A görög-pólló tanfolyamot V. osztályból 3, VI. o. 12, VII. o. 8, VIII. o. 5, összesen 28, tehát 5 tanulóval kevesebb választotta, mint a mult iskolai évben. A pótló, felvételi és javitó vizsgálatok 1896. augusztus 30 és 31-én foly­tak le. Pótló vizsgálatra 2, felvételire 11, javítóra 51 tanuló jelentkezett, az előbbiekből 1, a javitó vizsgálatra bocsátottak közül 11 osztály - ismétlésre utasíttatott. Magánvizsgálatot 1 tanuló tett, 1896. szeptember 4-én és 5-ikén mint a magánvizsgálatra kitűzött napokon. Szeplember 6-án a Sz.-lélek Isten segítségül hívásával kezdettük meg az évet; az első előadás szeptember 9-én tartatott, minthogy szept. 7-én osztály­rendezés, osztályfőnöki törvényolvasás és magyarázat, szept. 8-án ünnep volt. A rendtartásban engedélyezett, továbbá a helyi, legnagyobbrészt vallási szertartásokkal összekapcsolt rendes szünnapokon kivül csak október 21- 25-ig, midőn tanulóink közül többen a millenniumi országos kiállítás megtekintése vé­gett Budapesten időztek, szünetelt az előadás. Betegség a tanári karban vagy a tanulók között -— Istennek hála — szintén nem rövidítette meg a nyugodt munkásságra szánt időt, s nem tette szükségessé az órarend vagy a tantárgy-beosztás megváltoztatását. Úgy a rendes, mint a rendkívüli tantárgyakból a tananyagot a megálla­pított állandó tanmenet nyomán és az előirt keretben minden osztályban befejeztük. Rendkiviili tantárgyak voltak: a franczia nyelv, gyorsírás, műének és zene. A szabadkézi rajz, minthogy csak 4 tanuló jelentkezett, az idén szüne­telt ; a gyorsírás is csak Magdics Gáspár tanár úr dicséretes buzgalma mellett -— több tanulót ingyen oktatván — volt fentartható. Annál számosabban jelent­keztek a műének és zene művelésére, kik Bitter Illés tanár kitűnő, szakava­tott és tapintatos vezetése alatt úgy az egyházi énekek, mint a hazafias dalok és nagyobb szabású művek nyilványos előadásával a zene-értő közönség előtt is dicséretet és elismerést vivtak ki maguknak. Az évvégi vizsgálatok következő rendben folytak le : A VIII. oszt. a val­lástanból május 3-án telt vizsgálatot, Pozsgai József pécsegyházmegyei kano­nok, seminariumi rector őnagyságának, mint a Püspöki Ilelynök őméltósága által I. é. ápr. 4-én 1371. sz. a kinevezett püspöki biztosnak elnöklete alatt. Meg­nyitó remek beszédében megemlékezett Istenben boldogult, áldott lelkű elődjé­ről, Zsinkó Istvánról, a könnyekig megindult tanulók szivébe ültetve e szent életű férfiú hálás emiékezelének virágát, s lelkükre kötve annak ápolását, hogy áldásos gyümölcsöt teremjen számukra életük egész folyamán. Záró beszédé­ben immár az éleibe kilépő ifjakat bölcs tanácsaival vértezé föl az élet ve­szélyei, küzdelmei ellen s kezükbe adá a hit, a tiszta erkölcs, a munkásság,

Next

/
Thumbnails
Contents