Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1894

Inczédy Dénes 30 éves tanügyi munkásságának jubileuma, közli Gyikos Péter.

— 100 — haza reményei, a mi oktatásunkra és nevelésünkre fordítja. Harmincz szemből áll az a láncz, melynek első s mi mint eddig utolsó szeme összekapcsolódva koszorút képezünk, melynek minden egyes szeme egy-egy évi tanítványai nevét viseli, melynek minden egyes szeme, még a legutolsó is oly szorosan fűződik egymáshoz a szeretetben s őszinte tiszteletben, ragaszkodásban Ftdő Igazgató Úr iránt, hogy azt szétszakítani sem idő, sem távolság, sem sorsfordulaj. nem fogja soha ! De valamint a családban a legifjabb gyermek szokott a szülök kedvencze lenni, s ez természetes, mert az leginkább rászorul a szerető szív melegére, úgy engedje meg nekünk is szereteti Atyánk, hogy gyengeségünk érzetében egy kis önzéssel közelebb igyekezzünk férkőzni szerető szivéhez s valami külső jellel is folyton felhívjuk atyai figyelmét, gondozó szeretetét önmagukra. Azért kérjük, fogadja szívesen az intézet szellemi vezéreinek hálás tanítványaiktól körülvett képét. Valahányszor jóságos tekintetét e képre veti, jusson eszébe, hogy e közel négyszáz gyermeke őszinte és tiszta szívvel kéri szerető Atyját, ne vegye le róluk ezután se áldásthozó kezeit, foglalja ezután is buzgó imáiba azokat, kik soha egy napot sem engednek elmúlni anélkül, hogy Ftdő Igazgató Úrért ne imádkoznának, hogy tartsa meg a jó Isten szerető Atyánkat az egyház, haza s annak reményei javára sokáig, igen sokáig! A képen külön csoportban van lefényképezve a 8 osztály, közepén a tanártestület fényképe Inczédy igazgatóval az élén. Nagy Jenő keresetlen szavai, azok őszintesége époly kevéssé tévesztették cl a hatást, mint a megelőző szónoklatok. Az ifjúság üdvözletére Inczédy Dénes igazgató a következő választ adta: Kedves liaim! Azon néven szólítlak meg benneteket, mely leginkább megfelel a viszonynak, mely közöltünk van, mely legjobban kifejezi az érzelmeket, melyek hozzátok fűznek. Szónokolok atyátoknak nevezett engemet — ugy van, az vagyok. Kiemelte érdemeimet — túlzott, de még ez is kedves elöltem, mert azt mutatja, hogy valóban atyátoknak tekintetek, hisz a fiu előtt az Atya a legnagyobb — ki legközelebb áll hozzá, — és ti valóban, mint a szülőnek a gyermeke, ti nekem mindenem vagytok és mindenem a tiétek. Ha örömem volt az éleiben, ti okoztátok, ha bánatom, annak is ti voltatok okai. Joggal és szívesen nevezlek tehát fiaimnak ! Pedig e viszony nagy kötelességekkel és felelősséggel jár! Midőn édes szüleitek — szivük legdrágább kincsét — titeket az iskolába hoznak, gondjainkra biznak, a li lelketek szivelek egy tiszta fehér lap! amit e lapra írnak tanuló korotokba az lesz alapja jövő sorsotok szerencséjének, vagy szerencsétlenségének, boldogságának vagy boldogtalanságának. Ha csak mi tanáraitok és édes szüleitek írnánk e lapra, és ha a mit irtunk épen maradna lelketekben — nyugodtak lehetnénk boldogságtok felől. — De édes fiaim jegyezzétek jól meg — sajnos nincs ugy! Néha már itt, iskolai életetek idejében, a mi őrködő szemeink alatt is, de még inkább kinn az éleiben — a rossz társaság, saját nem fékezett szénvedélyeitek, a mételyező korszellem — a