Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1894

Inczédy Dénes 30 éves tanügyi munkásságának jubileuma, közli Gyikos Péter.

— 98 — E ragaszkodásomat, megjutalmazta már a mult, de mindenekfölött a mai nap, midőn szivetek, mint a gyújtó tükör a nap sugarait évtizedek örömét egy pontba, az én szivembe, sugározzák be. Édes barátim! én ezt nektek szavakkal nem tudom megköszönni, de nem is szükséges. Megköszöni, helyettem a jövő, megköszönik a ti fiaitok, unokáitok. Mert a ti üdvözléstek módja, ez album, ezen alapítvány, melylyel nevemet, működésemet örökítettétek meg, oly nemes, oly magasztos, hogy örök emlék oszlopa marad a ti fenkölt gondolkozástoknak, nemes sziveteknek, örökre hirdetni fogja, hogy mily édes, mily erős, időt, teret legyőző a szeretet köteléke a tanár és nemesen érző tanítványai között. Ez pedig buzditó példa marad örökre a tanároknak, inteni, lelkesíteni fogja a tanulókat, mint kell szeretni, becsülni tanáraikat. Ezek lesznek erkölcsi kamatai ezen alapítványnak és e kamatok kamatai a jövő hálája nektek és emléketeknek. Köszönöm a kedves albumot, köszönöm az alapítványt. Isten áldása legyen rajta és rajtatok, gyermekeiteken édes barátim! A volt tanítványok üdvözlése után dr. Váradi Antal maga szavalta el igazi költői hevülettel ünnepi ódáját: Inczédy Dénesnek — Tanári jubileuma alkalmából. — Üdvözletedre, mesterem, tanárom, Hálás kebellel jő e nagy sereg. Te ajkadról szólott a szent igazság, Te ajkadról szólt nekünk a Hit, Gondolni, tenni és hazát szeretni Minket, Te mester, szózatod tanit. Ki vélünk szemben mindig többet tettél, Mint a mi kötelességed vala: Köszönjük Istenünknek, hogy te lettél Gyermekkorunk vezérlő angyala. Engedd, hogy hálateljes ihletéssel. Vezérem, jóltevőm, köszöntselek! Te magvetője ennyi szép jövőnek, Pályánk alapját a ki alkotád. Egy nemzedék áldását, én tanárom Hadd mondjam el lelkedre és reád. Kit Isten annyi szent malaszttal áldott. Hogy munkabíró életed delén Magad körül láthasd az ifiuságot Törekvő életének reggelén, Magad körül láss munkás férfiserget, Melynek ifjú lelkét Te ápolád : Nézd, hálakönyes szemmel tisztel Téged A mult s jövő, itt egy szellemcsalád. E lélek, melybe a tudás világát Magyarok Istene csepegteté. Oly egyenes, oly tiszta, mint a forrás, llogy a sugárzó nap mosolyg belé. . . E lélekből inerilénk. Tiszta csöppje Egy élet szomjuságára elég. Oh csoda-e, ha ünnepedre jővén, Ezrek hálája mosolyog feléd ? Oh mester, mennyit álmodik a lélek Jövőről, hivatásról egykorig. S mikor az élet szirt-útjára lépett, Hány messzenéző szempár megtörik . . Hány magvető nem látja meg vetését, De téged a nagy Isten azzal áld. Hogy ifjú munkád kalászba szökését, Örvendő, férliszemmel megtaláld. Sokan lerázván iskoláik nyűgét, Eveznek habzó élet tengerén, Felejtve multat, iskolát, vezérlőt Fészkét hagyó madár szokásaként, De a kit életútra te vezettél, Az visszavágy feléd és nem feled S mikor az élet utján küzdve munkál: Úgy érzi, veled van, mindig veled. 6