Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1891

Dr. Békefi Remig: Széchenyi István gróf, a magyar nemzet regenerátora.

_ 4 — egészséges légkörű szülői házból az inszurrekezió soraiba lép. Az új helyzet, a vezető szülői kezek hiánya, a rossz társaság próba-köre tevék a szülők házi munkáját. A könnyű vérű ifjú pillanatra megtántorodik; de csakhamar vissza-tér családi hozományához. A lipcsei csatából érdem-renddel kitüntetve érkezik meg; de a bécsi kongresszus bezárultával a katonai pálya már nem nyújt szellemének elégséges teret. Gondolkodni kezd, szelleme hazáján akad meg, s megrendülve kiált fel: »Nekem van hazám, szegény, szerencsétlen hazám, melyen nem lehet segíteni, legalább most nem!« (1815.) Utazás-vágy szállja meg lelkét. Kutató szelleme az európai kontinens nagy részét megfigyeli, de legszívesebben időz Angliában. Fürkésző természetét vallás és egyház, állam és társadalom, politika és jog, tudomány és művészet, nyelv és irodalom, földművelés és ipar, munka és kereskedelem egyaránt érdekli. Gazdag ismerettel, széles körű világnézettol. európai eszmékkel s megtisztult társadalmi felfogással érkezik meg útjairól. S ép ezáltal küzdi fel magát a legmagasabb fokra összes hazai politikus kortársai között. Mert ő a kérdéseket nem tekintette az itthoni osztály-érdek elfogult szemüvegén, hanem éles látása az európai szempont magaslatán is hű arányaiban szemlélte a dolgot, s gyakorlott keze eltalálta, minő idegen csemete való a hazai talajba. íme a férfiú, ki már gyermek koráról így nyilatkozik: »Oh mily sokszor látám még mint gyenge fiú szegény atyámat búba merülve, s már akkor villant lelkemen keresztül, hogy magasbnak, valami nagyobb érdekűnek kell hatni rá, mint családi vagy házéleti bajok keserűségeinek. Akkor nem tudtam leifogni bánatit. He nagyok lehettek azok! Később tudóm s most tudom, hogy nemzetünk alacsony létét gyászolta,« — mondom ime a férfiú, »mióta annyi polgári erényekkel fénylő atyja, mint »magyar« reménytelen szállott sírjába, azóta meg nem szünőleg hasonlítgató más nemzetek életjeleit a magyarnak életfonalával össze, mikép kiismerné: van-e még föltámadása körül remény, vagy nincs-e többé!« Tiszta meggyőződéssel jelenthette ki tehát Széchenyi: ». . . annyit mondhatok és ezt eldönthetetlen bizonysággal mutathatom be. hogy semmit sem tettem rögtönzésként, vagy pillanati fölhevülés következtében, de minden lépteim, minden tetteim egy előre kiszámított tervnek szüleményei. Vérem meggondolatlanul s kitűzött elveimmel ellenkezőleg soha el nem ragadott, mert nem szenvedelemből léptem a nyilvános élet mezejére, de kötelesség utáni elszántságból.« Ily előkészület után lett Széchenyi hazájának regenerátora. Czélja: A magyar faj biztosítása és nemesebb kifejtése. »Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait mint ereklyét megőrizni és szeplőtlen minőségben kifejteni, nemesítni erőit, erényeit, s egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve, végczéljához, az emberiség feldicsöiléséhez vezetni: — ez a feladat,« — mondja ő maga. Majd meg: »Hivatásunk nem csekélyebb, mint a mívelt világot egy új nemzettel gazdagítani.« »Mióta élek, kimondhatatlan vágy létezik lelkemben Magyarország kifejtésére. A magyar nemzet feldicsőitése él minden csepp véremben S minden jelenetek jövendő fényt mutatnak, minek megjóslására egyedül fontolgatás, más nemzetek kifejlődésének ismerete s nemzetünkkel való egybehasonlítása és semmivel több prófétai