Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1891

Dr. Békefi Remig: Széchenyi István gróf, a magyar nemzet regenerátora.

— 13 — Széchenyi maga is észrevette, hogy kár volt neki Kossuth személyében az egész ellenzékei oly erősen támadnia; hiszen az igazság meg szokott elégedni az ész higgadt fegyvereivel. Fölteszi tehát magában, hogy ezután inkább meggyőz, mint ostromol, inkább kiméi, mint lesújt. így reményli csak. hogy Kosuthtal szemben a kormánypárt és ellenzék mérsékeltebb elemei közöl középpártot teremthet. Kossuth veresége az adminisztrátori kérdésben reményekkel töltötte el Széchenyit; azt meg biztosra vette, hogy a Kossuth által pártolt vukovár-fiumei vasut-vonallal szemben az ő pest-fiumei vonala mellé áll a közvélemény, s így Kossuthra Pestvármegyében erős napok következnek. A dolog azonban nem került törésre; mert az 1848-iki párizsi februári forradalom más irányba terelte a dolgok fejlődését. Kossuth lángelméje pillanat alatt felismerte a helyzetet, s döntött úgy, a mint a viszonyok alakullak. Mig eddig a megyerendszernek volt föltétlen híve: most pillanat alatt elfogadja a »centralisták« politikai hitvallását, a parlamentáris kormány elvét, s márczius 3-ikán már indítvány alakjában a ház elé terjeszti. E közben márcz. 13-án Pécsben kitört a forradalom. Széchenyi ennek hallatára igy nyilatkozott: »Sokan örülnek, sokan pedig aggódva néznek a legújabb eseményekre: még magam sem tudom, az örvendezők-, vagy az aggódókhoz csatlakozzam-e? Amint a dolgokat látom, éppen oly lehetséges, hogy Magyarországra egy szebb jövő virrad, mint az, hogy magában és magával küzdve végórájához közelít... De aggódni készt azon körülmény, hogy szomszédságunkban ég, és hogy mi forró vérünkkel, mely gyúlékony mint a szalma, oly közel állunk a lánghoz.« Széchenyi tudta, hogy tőle, ki Magyarországban az átalakulás mozgalmát megindította, a jelen kényes helyzetben mindenki megvárja véleményének kifejezését; de abban is biztos volt, hogy tanácsát senki sem követi. Hazafias kötelessége elől most sem tért ki. Az ország két háza tagjainak közös gyűlésén elhangzik ajkáról »a régi magyarság utolsó hangja«, s azt tanácsolja: Ne foglaljon a magyar nemzet az uralkodó házzal szemben állást most, midőn Európában a trónok ingadoznak: ne használja fel nemzetünk ezen szorult helyzetet jogainak kivivására, hanem jelentse ki az uralkodó előtt: Felség, a magyar nemzet kész megvédeni trónodat nemcsak a külellenség, hanem saját népeiddel szemben is; de egyúttal kér, hogy még ezen országgyűlésen életbe lépjenek azon intézkedések, melyeket a nemzet érdeke, a hon java és Felséged trónjának megvédése megkövetel. Széchenyi ugyanis azon hitben élt, hogy az uralkodó, ha látja az olaszországi mozgalmakat, a bécsi forradalmat, s a dolog természete szerint bekövetkező prágai elégedetlenséget, s ezekkel szemben a magyaroknak sorakozását az uralkodó-ház mellé, —- a birodalom súlypontját Magyarországba, s a birodalmi fővárost Pestre teszi át. Másrészről az alkotmányos jogokra nézve úgy gondolkozott Széchenyi, hogy, ha már Ausztria alkotmányt kapott, Magyarországra is minden bizonynyal alkotmányos világ derűi; — s igy nem időszerű az alkotmányos jogok követelése.