Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

— 39 s visszakívánkozik a földbe, honnét vétetett, de csak mint túlérett s fonnyadt gyümölcs hull le az élet fájáról. Ugy kell tehát mindenkinek élnie, hogy ut-levele mindig kezében legyen, nehogy úgy járjon, mint a kinek szerencsétlen esetét Morus Tamás örökítette meg az utókor számára. Ismertem — beszéli ezen kitűnő angol államférfiú — egy előkelő származású egyént, ki szerfölött kicsapongó életű volt. Többször figyelmeztettem s intettem, hogy ne vegye az életet oly fél-vállról, hanem térjen Istenéhez! Neki bizony esze ágában sincs a megváltozás, — lőn a válasz; elég lesz az ő megmentésére halálos óráján e három szó is: Isten, bocsáss meg! Ismételten iparkodtam észre téríteni s meggyőzni arról, hogy a túlvilági élettel játszani nem szabad; de szavam elhangzott, az én emberem pedig maradt a régi. A jövő nekem adott igazat. Ez a könnyelmű ember ugyanis kilovagolt egy alkalommal. Utja egy hídon vezette keresztül. A mint a hid közepére ér, lova megbokrosodik, elragadja s szágultan ugrik vele a megáradt folyóba. A három szó azonban, melytől boldogságot remélt, nem jutott most eszébe; hanem ijedtében igy kiáltott fel: No most elvisz az ördög ! Mire szavai elhangzottak, már a habokkal küzködött s pár pillanat múlva a víz alá merült. íme! Ezen szerencsétlen bűneivel együtt költözött más világra ! Sorsa emlékembe idézi Medici Mária udvarhölgyének utolsó perczeit. Volt Medici Mária udvarában egy könnyüvérü palota-hölgy, ki, úgy akarván meghalni, mint a hogy élt, halálos ágyához egy hegedűn játszó zenészt rendelt. A hegedű húrjairól a legszebb melódiában rezgett le azon népdal, mely a schweiziakra nézve gyászos marignanói ütközetet énekli meg. A beteg a zenét énekével kiséri egész ezen helyig: „Minden elveszett"! sőt még ezen helyet is elénekelte, de itt torkán szonilt a hang, s csak halkan susogta: Minden elveszett ! Minden elveszett!! . . . S ezután meghalt . . . Lehet-e ennél keserűbb halál? Minden elveszett! — Ártatlanság, kegyelem, hit, remény és szeretet: minden elveszett! Gyermek-, ifjú- és férfi-kor, az egész élet, idő, örökké-valóság, lélek és boldogság: minden elveszett! . . . . Veszve van az, ki úgy él, hogy halálakor meg kell vallania: minden elveszett !! Nem csoda tehát, hogy a szent gyónásról, mint az eiuber tökéletesedésének egyik fő tényezőjéről, még a nem katholikus érzelmű bölcselők is egész lelkesedéssel beszélnek. Halljunk csak néhányat! „Nem tagadhatni, — mondja Leibnitz — hogy az egész intézmény méltó az isteni bölcseséghez; és bizonyára ennél mi sincs szebb és dicséretre méltóbb a keresztény vallásban. A gyónás szükségessége ugyanis sok embert elfordít a rossztól, kivált azokat, a kik még nem kérgesedtek meg, — s nagy vigasztalást nyújt azoknak, a kik blinbe estek." „Mennyi kártérítést, mennyi hiba-helyrehozást eszközölt a gyónás a katholikusoknál" ! - kiált fel Rousseau. „A gyónás kapja el tőle a szót Voltaire - a legnemesebb, legbölcsebb intézmény, fék a bün ellen s emlékezetet meghaladó kor találmánya. A régiek az