Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

Vallásos nevelés a családban. ,,.Tobb egy flu, ki Istent féli. mint ezer istentelen." r.cclm. Vi, 1. Földi életlink kettős határ-köve a bölcső és a sir. — Amaz a kezdetet, emez a véget jelzi; amott mozgás, tehát élet van, — emitt nyugalom, tehát halál; amott a fejlődés indul meg, emitt a felbomlás kezdődik ; amott az élet fájának bimbai még csak fakadoznak, emitt már a törzs is korhad ; amahhoz a szülők vérmes reménye fűződik, emezt a nemes tetteken felbuzduló gyermekek hálája és kegyelete avatja föl nyugalmas lakásul; amott mult nélküli és ismeretlen jövőjű jelen, emitt öntudatos mult alapján megalakuló jövő int felénk ; amott a szülői szívben élő szeretet tüzének sugarai, a szemeken átlövellve, csalnak örömvonásokat a kisded ajkára, — emitt a szülőnek örökre lehunyt szemei, megdermedt arcza és némaságában is hangos beszédű ajka töltik meg csordultig a gyer meki fájdalom üröm-poharát; amott a szülő borul gyermekére, áztatja örümkönyűivel s illeti csókjával szemefényének, szerettének, gyengéd arczát, — emitt, a jó példa és önfeláldozó tettek hatása alatt, a gyönge gyermek hull térdeire és csorgatja fájdalom-könyűit azon hantokra, melyek alatt nem dohog többé a szüntelen hőn érző szülői sziv, nem lüktet a felsőbb érzelmek hevétől előbb oly hatalmasan dagadó ér, nem mozdul a jutalmazáshoz és büntetéshez mindig oly mesterileg értő, de most már elhalványult s megmerevült kéz. A bölcső és sir szemlélete nyiltan megfelel ugyan arra : mi az ember születéskor? s mivé lesz halála után? de teljesen érintetlenül hagyja azon mezőt, melyen édes-mindnyájan haladunk, a bölcső és sir közét: a földi életet. Kl et link legtalálóbb képe a folyam. — Miként ennek hármas a folyása, — felső, közép és alsó: úgy életünk fonala is három kor orsóján pereg le, — a gyermek-, ifjú- és az öregséggel végződő férfi-korén. — S miként a folyam, előbukkanván a hegy oldalán, kezdetben majdnem vesztegel, halkan susogva csergedez, lassan tolja előre gyönge fodrait és szinte tapogatózva vájja ki saját medrét, inig később gyorsan hömpölyögve szakítja el, ragadja magával s rohamos esései közben is fogva tartja, a mi csak útjába akad ; — sőt, mintha csak a természetet akarná új alakba öltöztetni, a magas sziklák oldal-falait sem kiméli, alapzatuktól elszakítja, a közép-folyás völgyeibe hengeríti, itt a közlekedésnek majdnem lerombolhatatlan gátjaiként lerakja, s így, a hullám és ár munkája folytán rólok leváló homok-szemek összetorlódása által, még az alsó folyást is veszélyezteti : úgy az ember is, a hogy napvilágot lát, édes anyja ölében öntudatlanul tölti napjait, itt fogadja be észrevétlenül az első benyomásokat; majd, fejlődvén testi erői és nyiladozván szellemi tehetségei, mohón szív magába a légkörből, melyben él, s nem tesz különbséget hasznos és ártalmas alkotó rész között; semmit sem