Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

— 35 ­Istennel; (> bennünk van, bennünk, testünkben, lelkünkben. Ki merne, ki volna képes ezután csak gondolatban is vétkezni?! Lehetetlen volt csak képzelni is oly hit-titkot, mely erősebb kötelékkel tartsa vissza az embereket az erény ösvényén !" Nagyon jól cselekesznek a szülők, ha gyermekük első szent áldozásán személyesen megjelennek. Hadd lássa a hitnek kiskorú polgára, hogy a fehér­vasárnap magasztos eseménye a szülőket is érdekli; hadd vegye magához az la­testét azon tudatban, hogy jó szülői most érette imádkoznak ; hadd tudják meg a szülők is, hogy, valamint gyermekök most gyertya-fénynél egyesült Krisztussal, úgy a jövőben az ő életök ragyogásának kell állandósítani az egyesülést. Az első szent áldozás napját otthon is ünnepelje meg a család. Nem költ­séges lakomák és mulatságok rendezéséről van itt szó. Szük-körü rokoni össze­jövetel legmegfelelőbb a ezélnak. Mert cgy-részről a kis „lelki uj-szülött" ebből is megérti a nap eseményének jelentőségét s lelkesedni tanul azon eszméért, mely­nek szolgálata neki boldogságot, szülőinek és közel állóinak pedig örömet szerzett: másrészről a szülőknek ós rokonoknak épen kapóra jön, hogy, a gyermekhez fűzött reményök ós várakozásuk hangsúlyozásával, szerettök jövő liit-életének biztosítá­sát megkíséreljék. Ha az első szent áldozás ily egymásutánban megy végbe, a gyermekek mindenkor kegyelettel emlékeznek rá s még felnőtt korukban is áldják szülőik porait. 8 ha minden örökséget elvesztenek is, cz az egy biztos birtokuk marad, s mint az Üdvözítővel kötött szövetség emlék-táblája a jóban megszilárdít, a rossz­tól megvéd, vagy legalább is visszatérít, — miként ezt a következő eset kézzel­foghatólag bizonyítja: Segür abbé, Párizsban, évek hosszú során át gondozta már a kórház be­tegjeit s a haldoklókat páratlan oda-adással készítgette a halálra, ellátván őket a végső szentségekkel. Egyik nap lélek-szakadva fut hozzá az ápolás önfeláldozó munkáját végző apáczák egyike s jelenti, hogy néhány órával ezelőtt egy súlyos beteget szállítot­tak a kórházba, a ki féktelenül dühöng, midőn állapotának veszélyes voltára s az Istennel való kiengesztelődésre figyelmezteti. Az abbé erre hirtelen felugrik, aggodalmasan s a szerencsétlenért benső imát rebegve belép a beteg szobájába. Egész a velőkig ható látvány tárul most eléje. Az ágyban fekszik egy fiatal ember, a köhögés által össze-gyötörve s csupa csont és bőr. Szomorú helyzetedben, barátom ! mivel segíthetek rajtad? szól Segür a beteghez. — A válasz rövid, de meglepő: A szenvedő ifjú éles tekintetet vet az ab­béra s be-fordúl a fal felé. Ha már semmivel sem szolgálhatok — folytatja a pap — legalább arra kérlek: légy kitürő a szenvedésben ! A beteg erre ökölbe szorítja markát, szenvedélyesen hadonáz, s ha ki­telnék tőle, még rá is rohanna az abbéra. Ez megijed, de külsőleg eltakarja, s egész nyugodtan igy szólítja meg az ifjút: Mondd meg barátom ! méltóan járultál az első szent áldozáshoz? E kérdés lefegyverzi az ifjút : szenvedélyének lángja lelohad, izgatott­sága veszt erejéből, arcz-izmainak görcsös rángatózása megszűnik, elakadt lélek ­3*

Next

/
Thumbnails
Contents