Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

- 34 — mondhatja az édesapa az egyszeri dühös Voltaire-iánussal: „Nem tudom, hogy mit csinálnak azok a papok, de annyi bizonyos, hogy mióta fiam az első áldozásra készül, jobban tanul és bennünket jobban szeret!" Mit műveljenek tehát a szülők? Minthogy a leirt módon nevelt gyermek egész lélekkel féli az Urat, éleszszék a hitnek gyengén lobogó lángját, erősítsék a legfőbb Jóságba vetett reményt és gyúlaszszák szeretetre az iránt, ki az Ot befogadók mindegyikénél szívesen megszáll. Készítsék el az Úr útját, hangsúlyozván a gyermek előtt, hogy, ha már valamely kedves egyéniség jelenlétében is óvakodunk a botlásoktól, mennyivel inkább kell kerülnünk a rosszat akkor, ha magát az Istent akarjuk hajlékunkba fogadni! Beszéljék el a fehérvasárnapi kis hősnek, hogy, Krisztus testének vételekor, még a haldokló arczán is a remény sugarai ülnek, s a gyermekei elvesztését fájlaló anyának kínos vonásai is mosolyra változnak. Figyelmeztessék gyermeküket hibái- és fogyatkozásaira, tévedéseire és gyarlóságaira, hogy így lassankint megszokja saját tetteinek észlelését, mérlegelését és megítélését, — szóval az önmegfigyelést. Hosszas készülődés után végre elérkezik a nagy nap: a gyermek a gyóntatószék elé lép. A gyermek e napon egész lényében izgatott s nyugtalan. Már indulóban van hazulról. De még hátra van a legnehezebb pillanat: lelki ügyeinek rendezése szülőivel. Végre ez is elérkezik. Kopogtat s késedelem nélkül benyit a szülők szobájába. Edes atyja, majd kedves anyja elé lép s reszkető hangon rebegi el: bocsánat! bocsánat! Mily kedvező alkalom a szülői intelmekre! En megbocsátok, édes gyermekem ! — mondhatja a szülő — sőt még a jó Isten is, ha bűneidet igazán megbánod, őszintén meggyónod s jövőre erős akarattal kerülöd. Ily ut-levéllel kezében teljes bizalommal közeledik a gyermek az Úr törvényszékéhez, mely alázatot kíván s mégis fölemel ; büntet s mégis fölment; a múltra a feledés fátyolát borítja, a jövőt meg biztosítja. Megkapó közvetetlenséggel ecseteli Lacordaire is első szent gyónását: „Hét éves koromban anyám az első gyónás végett plébániánk lelkészéhez vezetett ... A sekrestyében egy tiszteletre méltó, szelid s jó-akaró aggastyánt találtam. Ő leült egy padra s engem maga mellé térdeltetett. Nem tudom, mit mondtam neki, s mit ő nekem; de ezen első találkozásom Isten képviselőjével tiszta és mély nyomokat hagyott bennem . . . Anyám, a Szent Mihály templom, hol első gyónásom végeztem és születő vallásom lelkemben az épület egy nemét alkotják, az elsőt, a legmeghatóbbat s a legtartósabbat valamennyi között." A mint a gyermek újjá születik lélekben, az Ur asztalához járul, oda, melyről Voltaire, a katholikus felfogás neves ellenese, igy nyilatkozik: „Nézzétek azokat, a kik száz gyertya fényénél, saját benső érzelmeiket vissza-hangzó zene mellett, aranytól csillogó oltár lábainál magukhoz veszik az Istent! A képzelet leszegzi szárnyait, a lélek elbűvölve kedves élvezetben szendereg, alig lélekzik; leszakadnak a földiekhez fűző bilincsek; az ember egyesül