Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888
- 23 — indultunk atyánk végtelen jóságán. Végül kiejté atyám a keserves szót: az Isten hözzádot! De itt már az én lelkem is megtört; azt hittem, szótszakad szivem ; elájultam, s a mint eszmélni kezdtem, láttam, hogy nagynéném sirva karolja át anyám térdeit, vigasztalja és leéri, hogy fájdalmát ajánlja fel Istennek. Midőn a királyt másnap reggel 7 órakor a guillotine-hoz vezették, a kis Lajos nagy sietséggel ront atyja után s szinte önkívületében kiáltja az őröknek : „Kérem! kérem, ereszszenek, bocsássanak!" Hová akarsz menni? — kérdi az őiV — Az embereket térdre hullva akarom kérni: ne üljék meg atyámat! Hasztalan volt a tiu kérése, sírása, könyörgése, rimánkodása s jajveszéklése! Hisz' ez parancsba ütközött! Pár perez múlva hatalmas öröm-kiáltás hangzik el,. . . a király feje porba hullott. . . . E pillanat óta a királyné kizárólag anyai gondjainak élt s vigasztalódását egyedül gyermekeiben, főleg a kis trónörökösben találta. De ez sem tartott sokáig. Mert 17 (.)3-ban, julius 3-án, éjjel 10 órakor fölnyilt a tümlücz ajtaja s a jólét-bizottmány biztosa hirül hozta, hogy Capet Lajos fiát — mert igy nevezték ekkor már a lefejezett királyt — anyjától elkülönítik. — A királyné egész lényében megrendült és reszkető hangon kiáltott föl: „Fiamat elveszik tőlem?! Nem, nem, ez lehetetlen!" De hasztalan volt minden kérelem és sírás; a gyengébbnek végre is engednie kellett. S midőn látja Mária Antonia, hogy nem térhet ki a követelés elől, szendergő gyermekéhez iramlik, kiemeli ágyából, székre ülteti, gürcsüsen átüleli és igy szól hozzá: „Kedves ham, el kell válnunk ! Légy tudatában kötelességednek, ha mi nem leszünk is melletted, s nem figyelmeztetünk is! Soha se feledkezzél meg a jó Istenről, ki téged próba alá vet; se anyádról, ki téged szeret; se nagynénéd- és nővéredről, kik irántad oly gyöngédek voltak, Légy jó, türelmes és jámbor s atyád as égből leüld rád áldást." A gyermek erre zokogva karolja át édes anyját; ez pedig kimondja a szivét rázó szót: „Fiam, meg kell történnie!" A biztos, azt liivén, hogy az anya ismét intelmet akar adni kínoktól gyötört gyermekének, kíméletlen nyerseséggel fakad ki: Úgy hiszem nem akarsz újra oktatáshoz fogni; hisz' türelmünkkel úgyis nagyon vissza-éltél már! Erre megragadják a kis Lajost és elkísérik .... Az édes anya gyötrelme" ezzel még nem érte el tető-pontját. Mert augusztus 2-án még leányától és sógornőjétől is meg kellett válnia; s e pillanattól föld alatti börtön volt lakása. A válás perczében ép úgy vigasztalja önmagát, mint kevéssel előbb szerencsétlen fiát: „Meg kell történnie"! „Legyen hát Isten nevében! 1 1 Erre sógornőjéhez fordul s kéri: legyen leányának anya helyett anyja. Leányát pedig kérve kéri: figyelj nagy-nénédre s őt anyádként tiszteld ! . . . Mária-Antóniát már október 15-én halálra ítélték. Utolsó óráiban szüntelen gyermekeiről gondolkodott, ezekkel álmodott és vesződött. Mielőtt nyaktilóhoz vezették volna, október 16-án reggel ötüd-fél órakor, tollat fog kezébe s Erzsébet sógornőjéhez így ír: „Nyugodt vagyok, mint olyan, kit nem furdal lelkiismerete; csak egyet fájlalok, hogy szegény gyermekeimet itt kell hagynom; hisz' tudod, hogy csak értük éltem. Vedd át mindkettő számára anyai áldásomat. Keménylem, hogy, ha nagyobbak lesznek, majd nálad maradnak s a te gondozásodban részesülnek. Gondoljanak mindig arra, a mit én folyton szivükre kötöttem : hogy életük alapköve kötelességük lelkiismeretes teljesítése legyen; s hogy a külcsünös szeretet boldoggá teszen. Fiam soha se feledje el atyjának utolsó szavait, melyeket itt
