Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

— 16 landó. — Vagy tán a serdülés azon korában akarjuk megkezdeni a nevelés nagy munkáját, melyben már megfogamzott és erős gyökeret vert a vétek hajlama?. . . sikertelen leend akkor és késő minden fáradalmunk." Vannak fiaid ? oktasd őket — mondja a sz. írás — gyermekségüktől. — Igy biztat kiváló képzettségű tudósunk, Szvorényi is: „A tapasztalás, e legmeg bizhatóbb mester tanítja, hogy a melyik gyermek az eget nem előbb tanulja ismerni, mint a földet, az örökké valókat nem előbb, mint a mulandókat: az alig fogja valódi hazáját, saját halhatatlanságát és emberi méltóságát megismerni." Hasonló értelemben nyilatkozik a jeles nevelő, Pestalozzi is, mondván : „Az atyánál és anyánál közelebb áll a gyermekhez az Isten; azért az Istennel kell őt már legzsengébb korában megismertetni; mivel az Istenben való hit megerősíti és szentesíti azon köteléket, mely a gyermek és szülő, alattvaló és fejedelem közütt létezik." Ugyanezt tudatja velünk Schmied is: „A lélek és sziv nem maradhatnak a kis világpolgárban sem üresen. Ha a vallást s az erkölcsi törvények fönséges elveit a zsenge években bele nem ojtjuk, a tért elfoglalja a gonoszság és vele hatalmába keríti az embert. Hamarább nélkülözhetjük a kenyeret, mint az evangéliumi igazságokat; és a világ jobb volna emberek nélkül, mint a keresztény igazságok híjával." Vigyázni kell azonban, nehogy az igen gyakori és hosszas vonatkozások Istenre unalmassá legyenek a gyermek előtt. Az isteni félelmet becsepegtető szó legyen tehát rövid, de benső és meleg, mint az anyai csók, mely gyújt, de nem éget, hevít, de nem tikkaszt! Ily vezetés mellett nem lesz a gyermek vallási érzelgővé (szentimentális), ki folyton fél, reszket és aggódik Isten szine előtt, az () irgalmába vetett gyermeki bizalom éltető ereje nélkül, — hanem folyton érzi, hogy ő is gyermeke azon Atyának, ki, bár általános tisztelet és imádás illeti, s minden irányban egyképen szigorú bíró, jóságának és kegyének forrását mindenki előtt megnyitja. A kis gyermek oktatása egész eddig szív-képzés volt. Szívből és szívhez szólt a szülő. A mint azonban a gyermeki értelem kérge lehull, a szívben felgyúlt érzelem lángja a fej sötétségét is szétoszlatja, s a gondolat az érzelemmel tusára kelni kész, sőt vele szemben győzelmes is, — a szülői nevelés munkája is határozottabb útra lép, s megkezdett müvének folytatásához felsőbb rendű eszközüket alkalmaz; szóval tübbé már nem a szív, hanem az ész fegyvereit foglalkoztatja. Hasson tehát oda a szülő, hogy a mit gyermeke eddig, szive sugalmát követve, érzett, most, a józan ész kétségbe vonhatatlan érvei előtt meghajolva, higyje és be is lássa. Győzze meg gyermekét: Előszűr arról, hogy semmink sincs, mit Istentől nem kaptunk volna; Tőle van az élet, egészség és áldás ; a bűnön kívül minden Tőle származik. Mondja el a makkabeusok édes anyjával: „Kérlek fiam! tekints az égre, földre és mindenekre, és értsd meg, hogy Isten semmiből teremtette azokat és az emberi nemet is." Másodszor arról, hogy az embernek végső czélja az örök boldogság; s azért mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, deleikének kárát vallja! A szegény sorsú szülő Tóbiással úgy biztassa gyermekét: „Ne félj fiam! noha szegény életet élünk, de sok javunk lesz, ha féljük Istent, eltávozunk minden bűntől és jót cselekszünk."