Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

- 14 — zápor — s ezek hatása alatt a kis gyermek fel és retteg. Mondja ilyenkor a szülő gyermekének: Lásd kedvesem, életünk Isten kezében van ; 0 adta, s ha neki tetszik, most egy villámcsapással rögtöri elveheti! c) Csendes nyári estén kertben ül az egész család. A bold egész pompájában világit, a csillagok, felhőtlen levén az égbolt, zavartalanul ragyognak. Ragadja meg ez alkalmat a család-apa s világosítsa föl fejledező szerettét, hogy bármily szép is, s bármily messze van is a csillagos ég, Isten még ennél is szebb s távolabbi országnak is Ura. S ha jók leszünk, oda is eljuthatunk ; ha nem, örökre elzárja előttünk. d) Ha a napsugár a szobába lopódzik, így szóljon a szülő: Nézd gyermekem! Miként a nap messziről még hozzánk is ellövelli sugarait s megvilágítja lakásunkat: úgy a jó Isten is belát szivünkbe és tud mindent, a mit csak gondolunk és érzünk; tudtán kivül még egy hajunk szála sem esik le fejünkről. e) A kis gyermek fél egyedül aludni. Biztassa őt így a szülő: Ne féij kincsem, gyermekem; hiszen a jó Isten mindenütt jelen van s mindig köztünk időz, 0 a jó gyermekeket szereti, — tehát mivel te is jó voltál eddig, nincs mitől félned! f) Beteg a család-apa, heteken, sőt hónapokon át őrzi az ágyat. Hulljon térdre gyermekével együtt az édes anya s imádkozzék fenhangon a Mindenhatóhoz ilyképen: Edes Istenem, ha te akarod s csak egy szóval mondod, szegény betegünk azonnal meggyógyul! Néhány nap multával a beteg fájdalmai enyhülnek, ereje visszatér, elhagyja az ágyat s teljesen lábra áll. Ekkor így tanítsa gyermekét hálára az édes anya: En lelkem, gyermekem! Valamint a virág kelyhét a. nap felé fordítja s a magasba emelkedő pacsirta megkapó dalával a Teremtőt magasztalja: úgy mi is adjunk most buzgó imával hálát a jó Istennek, hogy meghallgatta szivből fakadt kérésünket s visszaadta betegünk egészségét. (j) Nagy csapás ér egy ismerős családot: meghal az édes anya. A kesergő atya zokogó gyermekeivel körülállja a koporsót; az egész ház-nép gyászt ölt; a a rokonok és ismerősök teljes számban, sürü köny-hullatással kisérik az elhunytat utolsó nyugalma helyére. A halottak temetése különben is az irgalmasság testi cselekedeteihez tartozván, vezesse el a szülő gyermekét többször ily végső tisztelet-adásra s kisérje magyarázó szavaival a siránkozók fájdalom-könyüit, mondván: Tudod-e kedves gyermekem, miért sírnak itt most az emberek? Látod azért, mert, a kit most eltemetünk, meghalt. De értsd meg jól, — ha ő, kit most a koporsó magába zár, Istent szerette, parancsainak engedelmeskedett, s úgy ólt, mint Isten akarja: akkor nem halt meg egészen, mert csak testéből szorult ki az élet, de lelke továbbra is, és pedig örökre él! h) Beszélgetés közben a gyermek füle-hallatára, minél többször — de csak komoly alkalmakkor — forduljon meg Isten neve a szülő ajkán; ily alakban például: Adja Isten ! Ments Isten ! Isten őrizzen! Hála Istennek! Ezzel oda jut a szülő, hogy Isten neve nem lesz szokatlan a gyermek szájában; s később, a ki fejlett gondolkodás korszakában, midőn az ember minden kiejtett szaváért számot kér önmagától, mintegy észrevétlenül alakúi meg benne a- meggyőződés, hogy Isten az, ki mindennek szerzője, s kihez jó ós balsorsban egyaránt fordulhatunk ; mert különben, — súgja az értelemnek mindenütt okot nyomozó szava, nevetséges volna az Isten nevét minden ügybe bele vonni.