Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

— IB — küldi a kis pogányt, ki a bűn szennyétől, ennek nyomai megtartásával, megtisztulván, a kereszt jelvénye alá esküszik s a bit harczosai sorába lép. S vajha a gyermek egész életében e jel, a kereszt, lenne tetteinek rugója és irányitója, s igy énje értékének megalapítója, — miként Szent Bardo, mainezi püspökben is egyre fokozta a bűnnel s gonoszsággal tusára kelni mindig kész, hősi jellegű vallásos érzületet és lelkiismereti tisztaságot, a szivjóságot és benső áhítatot azon lovagsisak, bárány és zsolozsma-köny v, melyeket a keresztelés emlékeiként őrzött! S vajha az élet tengerén e jelszó hangzanék folyton a gyermek fülébe s hatna le szive mélyéig: „E jelben — t. i. a kereszt — győzesz !" — miként nolaszkói Szent Pétert is, a szeretet erényének gyakorlására, édes anyja azon bölcső-kori történet többszörös elbeszélésével nógatta, mely szerint egy méhraj, bölcsőben szendergő gyermekére szállván, jobb kezébe gazdagon telt sejtet készített. A gyermek-ágyból az Isten házába siet az édes anya. Eg felé emelt tekintettel és mély érzéssel rebegi el itt, a Mindenható trónja előtt, hála-imáját s szenteli Isten szolgálatára gyermekét. Az édes anya napjai ez időtől kezdve a bölcső körül folynak le. Itt csalja szeretetet sugárzó tekintetével az első mosolyt kisdede ajkára ; itt lesi szellemi erőinek első megserkenését; s itt adja példájával az első oktatást, midőn, imáját összekulcsolt kezekkel és égre szegzett szemekkel végezgetvén, hűn utánzó kicsinykének nyiladozó szellemét föl, az égiekre, — Istenre irányítja .... Az édes anya eddigi munkájával az isteni kegyelem levezető csatornáit nyitogatta s a későbbi haladás útját egyengette', a nevelés valódi menete azonban csak most indul meg. A kis gyermek olyan, mint: a lágy tészta, melyből szándékunk szerinti alakot gyurhatunk ; a puha viasz, mely a pecsét-nyomának legkisebb vonásait is híven kidomborítja ; a beíratlan fehér-lap, melyre tetszésünk szerint jegyezhetünk ; az üres könyv, mely bárminő gondolat iránt is türelmes; a forrás, melynek irányát mi szabhatjuk meg. Késedelmet nem tűrő kötelességének ismerje tehát a szülő, főleg az édes anya, keble leszakasztott gyümölcsének, a kisdednek, tekin tétét — mihelyt szellemi tehetségei nyiladoznak s a hozzá intézett szót megérti — az égre terelni, s ezt előtte megnyitván, Isten ismeretére vezetni, hogy így egész valóját az istenségnek, mint mindnyájunk fölött világító napnak, árnyéktalan fényű s örök életet biztositó sugarai hatván át, összes gondolatai, érzelmei és tettei egykoron e hő-forrásnak legyenek vissza-sugárzásai. Rendszeres oktatásról természetesen itt szó sem lehet; hanem oda kell fordulni, hol már a kis gyermek is otthon van: a természethez, melyről Ciceró így nyilatkozik: „A világ szépsége, a napnak, holdnak és csillagoknak fölkelése és lenyugvása mindenkinek, ki látja, eléggé értésére adja, hogy mindezek nem véletlenségből származtak; sőt a létezők kényszerítenek minket megismerni, hogy ezen mennyei és isteni lakásban kell egy elüljárónak s művezetőnek lennie" : a) Gyümölcsösben sétálgat az édes anya döczögő gyermekével, kinek szeme megakad egy körte-fán, melyen annyi az érett gyümölcs, hogy csakúgy huzza az ágát, s levél is alig látható rajta. Nem jó alkalom lesz-e ez, elmondani a kicsinek: Ezt a sok körtét, édes gyermekem, az Isten adta nekünk ?! Látod, milyen jó az Isten; mindenkiről gondoskodik s mindenünk tőle van! b~) Vagy talán égi-háború van, villámlik, mennydörög, ordít a szél, zúg a