Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1886

lességünk jogosultságának megismerése — külső nyomai, világos jelei azon belső életnek, melyet a tömegnél is föltalálunk, s melyet éleszteni, fejleszteni azok kötelessége, kik a népre befolyással bírnak, vele érintkeznek. Hogy földi életünk az anyaghoz van kötve, tudjuk; hogy igyekeznünk kell létezésünket biztosítani, Isten rendelte; hogy az érzéki örömök földi életünk fontos föltételeit képezik, a tapasztalás tanítja; azonban az érzéki örömökben elsülyednünk és legfőbb hivatásunkat szem elől tévesztenünk nem szabad. A szellem növekedjék és erősödjék a test szolgálatában. A ki azon panaszkodik, hogy földi elfoglaltsága akadályozza lelki kötelességeinek teljesítésében, az sem egyiknek, sem másiknak nem felel meg igazán. Ily magasztos és fontos célt pusztán külső eszközök által nem lehet elérnünk. Csak a szellem hathat a szellemre. Szabályzatok és rendeletek, intések és tanítások, feddések és ijesztgetések nem adnak életet a léleknek; ezek csak mint előkészítők hatnak. A nevelés, mely alkotólag munkálkodik, éri el célját. A jó, szép és igaz iránt lelkesedést keltsetek az ifjakban példáitok által; a benső élet rokon érzelem folytán származik át másokra és ugy ébred öntudatra. Sokan szellemes anyjoknak vagy apjoknak köszönik neveltségöket; mások egy művészi remekműnek, vagy azon szellemnek, melyet egy irodalmi remek keltett föl bennök, köszönik tinóm izlésöket; másokban az isteni szellem kinyilatkoztatásai által ébrednek a magasabb érzelmek. Ha a magasabb körökben a szellemi élet hanyatlása áll be, megérzik az az alsóbb rétegekben is. Ekkor is ismerjük ugyan a szellemi célokat, szerintük akarunk nevelni is, de csak külső eszközök állnak rendelkezésünkre. Összetévesztjük az erkölcsösséget az illemességgel; a vallásosságot szenteskedő imáiicsisággal. Az igazságszeretetet és becsületességet hirdetjük ugyan, de megvalósítani képtelenek vagyunk. Élettelen lelkek idomulnak formák és előirányzatok szerint — dresszurának nevezzük ezt — de azoknál, a kik önállósággal és szabadságuk tudatával bírnak, külső eszközök tartósan nem hatnak. Mennél magasabbra emelkedik valamely nép szellemi álláspontja, annál szellemiebbeknek kell leniiiök az eszközöknek, melyek azt föntartani és előmozdítani akarják. A népek belső életének korszakai tanúságot tesznek arról, hogy uj eszmék fölkarolása által összeomlanak az elavult formák. A jelen kort szabadság utáni törekvés ós önelhatározás utáni vágy jellemzik. Ritkán sikerül egyeseknek határozott befolyást gyakorolniok a kor irányára, mert csak kevesen tudnak föléje emelkedni. A ki másokat nevelni akar, annak magasabban kell állnia, mint az, a kit nevel. Az elvetett mag, az evángeliumi példabeszéd szerint, csak a jó földben csirázik ki és nő fel; hoszszabb idő kívántatik, míg gyümölcsöt terem. Nyilvános nevelésügyünk sok tényezők együtt- és kölcsön hatásától függ. Legjelentékenyebbek a törvényhozás, a sajtó, az irodalom, a művészet, az egyház és iskola. Mindnyájára ugyanazon elvek irányadók. Minden nevelésnek alapelve a haladás, úgy az igazság megismerésében, mint megvalósításában. A mi ezen egyenes iránytól eltántoritja az embert, az tévedés vagy vétek. Mi emberek ugyan sohasem szólhatunk abszolút igazságról, de azért egy kornak sem szabad szeme elől tévesztenie az igazságnak értelmi felfogásához mért fogalmát. A nevelés feladata pedig az, hogy ezen felfogás tudatos megvalósítására törekedjék. Mindaz, a mi az érzékiségnek mint öncélnak