Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1885

Értekezés: A darvinizmus

18

közöket tételez föl, melyekkel küzdeni kell; az alkalmazkodás (hasonulás) elmélete pedig a szervezet titokteljes természetének ismeretét tételezi föl; ez utóbbiról pedig Darwin őszinte szerénységgel többször elismerte, hogy a szervezetek természetét fölötte hiányosan lehet csak fölismernünk és sokszor minden ismeretünk rólok egészen homályos. Öröklésnek ott van helye, hol örökség van. Az őssejtekről, Darwin, a fajok keletkezése ciuiü munkájának első kiadásában azt mondja, hogy azokat a Teremtő hozta létre s beléjük lehelte az életet. Váljon földiéi vallásos érzülete iránt való kíméletből tette-e ezen nyilatkozatot, nem kutatjuk; hanem tény, hogy a második kiadásból ezen nyilatkozatát kihagyta. Persze Hackel ezalatt fölfödözte, vagy inkább kitalálta a monereket, melyek önkényes mozgással bírnak, táplálkoznak és tenyésznek. Élő állatokat, melyek önkényes mozgással birnak, táplálkoznak és továbbtenyésznek, semmiféle vegyész még nem állított elé s nem is fog előállítani, mert nem képes azon föltételeket előteremteni, melyektől az állati élet legegyszerűbb kezdete függ. Ezek keletkezéséhez nemcsak tellurikus, hanem kozmikus befolyások együtthatása szükséges, azaz oly erők, melyekkel sem a cliemikus, sem a fizikus nem rendelkezik. A nehézkedés törvényét minden szabadon eső kövön észlelhetjük; a villamosság és delejesség hatásait kísérletekkel igazolhatjuk, de a szerves élet keletkezése elrejlik szemeink elől; mi csak azt látjuk, a mi már megvan, de nem azt, hogy hogyan történt. Hencegő szélhámoskodásnál nem egyéb, ha valaki azt meri állítani, hogy ő tudja, a mit csak vélnie, gyanítania, vagy hinnie lehet. A darvinisták szomorú csalódásban sínlenek és bolondul ámítják önmagokat, mikor hüpotheziseiket, melyek inkább metafizikaiak mint természettörténetiek, exakt tudomány gyanánt árulják.

Valamint Darwin pangenezisében, midőn a szerves élet keletkezésének és átöröklésének alapjait kutatja és mechanikus utón magyarázza, miszticizmusba lép át, — éppúgy Hückel perigenezisében a csodás titkok és titkos csodált országában jár millió és millió paránylelkeivel. Az isteni értelmet, a Teremtő lelkét száműzik a természetből és helyette az atomokat avanzsiroztatják istenekké és fölszerelik oly lelkitulajdonokkal, melyek azokat a legmagasabb értelmi méltóságra emelik.

így járt Strauss Dávid is. Ezen kiválókig tiszta fölfogása és éles- eszü főt szintén elérte tragikus sorsa. Mint rátermett kritikus a theologiai dogmaf tizmus ellen harcolt, végre is minden kritika nélkül a darwinizmus karjaiba vet magát és a materializmus dogmáját ismerte el egyedül üdvözítőnek. Megmarja Raimart, a jóindulatú racionálistát, csak azért, mert az állatok természeti ősz főnéiről szólván azt állítja többek között, hogy ezen állati ösztönben is megnyilatkozik azon végtelen ész szerit ség, mely minden lehetséges találmány-, föl- födözés- és tudománynak eredeti forrása. Erre Strauss azt veti ellen, hogy az észszerű és jé, a mi e világon tapasztalható, nem öntudatos észszerű indító okból származik és hogy a világot nem tekinthetjük valamely abszolút értelmes és jó személyiség művének, hanem csak az értelmiség és jóság műhelyének; vagyis: a világot nem a legmagasabb ész teremtette, de igenis a világ föladata a legmagasabb értelmiség létesitése.

Azonban, hogy lehet a világnak hivatása a legmagasabb értelmiség és okosság, ha nem a legnagyobb értelmiségtől nyerte hivatását? Minden okozata