Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1884

— 5 — 6. A magyarázat menete ne legyen gyors s a beszédmodor szapora. Ejtsünk ki minden szavat tisztán, érthetően. A nehezebb helyeket, azon fogalmakat, melyeknek tiszta megértése alapját képezi az egész magyarázat sikerének, ismételjük, először a szavakat is megtartva, azntán értelmezve, más-más oldaláról bevilágítva. Igaz ugyan, hogy ezen eljárás, néha az eléadás szépségének rovására esik, de azt hiszem, a mathezis tanár eléadása inkább legyen érthető, mint szép, inkább világítson szelid nyugodt fénynyel, mint ragyogjon. Kettőt tartsunk főleg szemünk előtt, t. i. hogy tanítványaink megértsenek, és hogy a lassúbb gondolkozásnak is nyomról-nyomra követhessenek. Az éber figyelmezésnek nincs nagyobb akadálya, mint az, ha a' tanár pörgő nyelvét, szavainak, eszméinek rohanó árját kényszerülnek hallgatói tüskön-bokron át követni, — mert nem értik meg és csakhamar kimerülnek. 7. Az összefüggésre, azon pontokra, hol az eszmemenet irányt változtat, vagy a hol új bizonyítási segédtételhez, fogáshoz, rövidítéshez, átalakításhoz nyúl a tanár, figyelmeztesse a tanulókat, indokolja eljárását. Ne menjen addig tovább, mig meg nem győződött, hogy helyesen fogták föl szavait, s liogy nyomában vannak. Követeli ezt nem csak az értelem ápolásának fontos célja, de az éber tigyelmezés föntartása is ; mert ha a tanulók nem veszik észre az átmeneteket, csakhamar összezavarják a fogalmakat, s kiejtik kezükből az eléadás fonalát, mely figyelmüket a tárgyhoz kötötte. — Rendesen akkor hanyagolja el a tanár ezen finom s apró részletezést, ha előre kitűzi magának, hogy ezt, vagy azt a részt, ezen órában elvégzi. Óvakodnunk kell, nehogy ez szokásunkká váljék, különben előadásunk önkénytelenül gyorsmenetü lesz, sok oly dolgot átugrunk, mely előttünk ugyan igen világos, de a legtöbb tanuló előtt nem, sőt már a feleltetésre is veti árnyékát, csökkentvén a tanár türelmét, nyugodtságát. Ha valahol, úgy a mathezis tanításánál áll: „Lassan járj, tovább érsz" és „ne sokat, de jól." 8. A figyelem ébrentartásának szempontjából, nem szabad a gyermek eszét kifárasztani, vagy túlfeszíteni. Ez okból alkalmas helyeken tartsunk kis pihenőt. Különösen akkor van erre szükség, ha a tanuló elméje előzőleg már több tantárgy által nagyobb mérvben igénybe vétetett, így a délelőtti 3-dik 4-dik órában. Némely tanárnak szokása, ilyen időközökben nagyon is megereszteni a gyeplőt, s az úgy is elég nagy zajt tréfás megjegyzéseivel még fokozni. A mathezis tanításánál, még az alsóbb osztályokban sem tartom ezt sem szükségesnek, sem célszerűnek, már csak azon egy okból sem, mert a gyermek figyelnie egészen eltereltetik a tárgytól, s azután csak nehezen, idővesztéssel tudjuk ismét hozzá visszaédesgetni. A testnek engedjünk meg egy kis szabadságot, ne vegyük észre, ha egyesek felállanak, tagjaikat nyújtóztatják stb., de figyelmöket ne eresszük ki azon körből, melyben a magyarázat forgott. E célra elég eszköz áll rendelkezésünkre. Ilyenkor elmondhatunk egyetmást a tétel történetéből, vagy azon férfiú életéből kinek e tétel megállapítását köszönhetjük. Kiemelhetjük fontosságát, gyakorlati értékét, alkalmazásának eseteit, s ha ilyenkor a természettan, csillagászat stb. mezejére jutunk, kissé bővebben is kiterjeszkedhetünk e tárgyakra, de beszélgetésünk végét kapcsoljuk ismét vissza tételünkhöz. Nem vesz kárba ezen idő, mert tételünk szint, életet nyer, s a gyermek érdeklődése iránta fölkeltetik. Lehet ilyenkor a tanulókat magukat is foglalkoztatnunk, igy: a tár-