Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1884

— 16 — alárendelt célért a főcél kockáztatnék. A példák száma, vagy inkább a kidolgozandó anyagtömegre nézve azt tartom, liogy jobb ha több, mintha kevés, de mégis csak annyi, hogy a jobb tanúlók egy óra alatt teljesen elkészíthessék. Okaim a következők : a) A jobb tanulók is egész órában el vannak foglalva, s nem érnek reá, hogy a gyöngébbek számára újra leírják és átcsempésszék. I) Mindenki, még a leggyöngébb is találhat oly példát, melyet kidolgozhat, c) A kidolgozott példák számából, milyenségéből mélyebb bepillantást tehet az osztály haladásába és képzettségébe ; érdemjegyet is igazságosabban és könnyebben adhat a tanár, d) Ha kevés példát adunk, azokban sok esetet kell összehalmoznunk, hogy a felvett anyagot átöleljék. Az ily halmozott példák rendesen mesterkélten készülnek. A tanár, ki maga csinálja s igy az összealkotás tiszta tudatával bir, s a netán rövidítő fogásokat, a feloldás legcélszerűbb menetét ismeri, rendesen könnyebbnek gondolja s feloldásukra kevesebb időt szán, mint kellene. Ez okból könnyen megtörténik, hogy még a jobb tanúlókat is a szövevényes szerkezet megzavarja, nem ismerik föl azonnal a menetet s ennek keresésében, vagy hosszas számításokban fecsérlik el idejöket. e) Több példa között lehet egy olyan is, melynek feloldása ne csak a szabályok ismeretét, hanem a tanuló önálló gondolkozását, találékonyságát is igénybe vegye. Ezen példát azonban utolsónak adjuk és ugy szerkesszük, hogy minden fogás, a szabályok szokatlan alkalmazása nélkül is, habár hosszadalmasan, feloldható legyen. Feldiktáláskor figyelmeztessük a tanúlókat a példa ezen természetére. Némely tanár külön papirkán minden tanúlónak más-más példákat ad fel. Részemről azt gondolom, hogy ezen eljárás haszna a fáradsággal, sőt hátrányokkal egyátalán nincs előnyös viszonyban. Mert a) a csempészet igy sincs megakadályozva. í) Minden tanúié a magáét tartja vagy legalább mondja legnehezebbnek, s ha munkája nem sikerült, nem magát okolja. c) A gyakorlat eredményének megítélésénél a tanár sem használhat egyenlő mértéket, s az igazságos érdemjegy adása nagyon meg van nehezítve, d) A gyakorlatnak közös kidolgozása lehetetlen, s igy a letisztázás sem eszközölhető célszerűen. Igaz ugyan, hogy ezen eljárás mellett a tanúlók — mint a feleletnél ajánlottam — inkább hozzájok illő példákat kaphatnának; de ne feledjük, hogy az iskolai gyakorlatok egyik főcélja az, hogy a tanúlók jelét adhassák annak, miként tudják a tanúltakat egyáltalán minden segítség nélkül alkalmazni, vagy is — hogy úgy mondjam — miként tudnák ismereteiket az életben érvényesíteni. Az élet pedig nem válogatja embereit. Azon eljárást sem találom célszerűnek, hogy csak egy példát diktál fel a tanár, s ha azt kidolgozták, vagy a kiszabott idő múlva diktálja fel a másikat; mert a jobb tanuló a gyöngébb miatt az időt elfecsérli, vagy ha rövid időt tűzünk ki, a gyöngébb elveszti bátorságát s az első példánál még dolgozgat talán valamit, de a többinél semmit. Végre is ezen eljárás mellett nincs meg azon higadtság, mással nem törődés, mi a mennyiségtannál a hibátlan munkához feltétlenül szükséges. 3. A gyakorlat kidolgozása alatt természetesen a tanárnak nincs más teendője, mint azt eszközölni, hogy a tanulók zavartalanúl dolgozhassanak és hogy egymáséról le ne írhassák. Ez a gyakorlatban nem megy oly könnyen, mint első pillanatra látszik, sok aprólékos dolgot kell figyelműnkre méltatni és főleg