Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1882

- 17 — vallásos tanítóra van a falusi népnek szüksége, ki gyermekeit szülői hitében nevelje, Isten félelmére tanitsa, türelemre intse sat. De szintoly szükséges a városi néposztálynak is a vallásos elemi tanférfiú. A városi alsó néposztály néha többet koplal, mint a falusi. Azon felül látja a jobbmóduakat, a gazdagokat, azok fényűzését, jó élelmezését, szép lakásaikat, mulatságaikat sat. ; látja a jobbmóduak aránytalanul csekély száma ellenében a nélkülözök nagy tömegét; hallja a gazdagokra vonatkozó kommunisztikusmegjegyzéseket, fenyegető beszédeket: ugyan kérem, nincs-e az egész társadalom érdekében, hogy a vagyontalan városi néposztály lélekben megnyugodjék? Ha pedig közös osztalékkal őt kielégíteni nem lehet, nélkülözheti e ezen néposztály a vallásos nevelést, — nem a káté bernagolását értem, — mely öt azon boldogító reményre vezeti, hogy legalább a siron túl felvirad egykoron a szegény embernek is ? Hát a közép és felső iskolai tanférfiakra nézve nem szükséges kellék a vallásos lelkület? Dehogy nem ! Hiszen épen ők vannak hivatva arra, hogy mind szóval, mind gyakorlati vallásos élettel úgy hassanak a képzettebb tanuló ifjakra, hogy midőn azokból kikerül majdan a finomabb kaputos azaz houoratior osztály, ne szégyeneljék vallásukat gyakorolni, ünnep- és vasárnapokon ne vadászni, hanem a szentegyházba menjenek : az egyházi körmeneteket ne föltett kalappal, szivarra gyújtva, nézzék; a bűnbánat és oltári szentségekhez ne kényszerülve, csupán esküvő előtt járuljanak, sat. ; szóval ne úgy éljenek, mint valamely semmithivő szabadkőműves!! 2-ik kelléke a jó tanférfiuuak a lehetőleg magas erkölcsi tisztaság. Az erkölcsiség kettős viszonyban vau a vallásossággal. Ugyanis, a mint egyrészt csak igazi vallásosságból eredhet jó erkölcsi élet, másrészt az erkölcsi élet minősége valódi ismertető jele a vallásosságnak épen úgy, mint a számtani műveleteknél, például az összeadás próbája a kivonásnak. IIa a tanférfiú erkölcsi élete nem ütné meg a próbát, tüstént kétségbe vonatnék vallásosságának valódisága és igazlelküsége; és mert azon embert, ki másként cselekszik, mint ahogy beszél vagy tanit, képmutatónak nevezik: a nem jó erkölcsű tanférfiú is csakhamar megkapná e rút elnevezést. Már, ha bármely magán emberre nézve is fölötte megbélyegző a képmutatás, melynél fogva kötve hisznek szavainak és akkor sem biznak benne, midőn igazat mond : mennyire fokozódnék ez a tanférfiúra nézve, ki állásánál fogva az igazság hirdetője? És mennyire alászállana a tanszék tekintélye is, melyen oly tanférfiú foglalna helyet, kinek erkölcsi megfogyatkozása miatt volna megingatva tanítása iránt a bizalom ? Miként érvényesülnének ez esetben bölcs Seneka ide vágó szavai: Hosszú az út a szabályokon át, rövid és sikeres a példák után ? De ha a tanférfiú eszményképéből indulunk is ki, kérdem, vnn-e ember, ki úgy ne fogná fel annak állását, hogy még az akadémiai és egyetemi tanároknak is kötelességük, hogy növendékeiket ne tanuló gépeknek, hanem erkölcsi személyeknek tekintsek, őket alkalmilag figyelmeztessék, hogy az evang. tékozló fiú módjára ne pazarolják el a természet adományait, hanem gondoljanak a családi életre, melyet egykor megalapítani hivatva lesznek ; figyelmeztetni őket a kimerülendő életerőre, a rendetlen élet szomorú következményeire sat. ? Vagy a tanár uraknak nem köszönnék-e meg ezt a szülők százszorosan ? Ámde, 2