Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1880
18 — papi luxust kárhoztassa, inkább a világiakra támadhat . ., hogy pénzt, fegyvereseket kívántak annak szolgáitól, a ki nyilván mondotta: „Az én országom nem e világból való.“ (III. 189.) Itt aztán felsorolja az összegeket, melyekkel a pápák Magyarhont segélyezték. A keresztes hadak elbeszélésénél többször kitör belőle a türelmetlenség, gyakran gúnyos hangokra fakad, — de ezzel csak a visszaéléseket sújtja, melyek nélkül halandó kézből került intézmény ritkán képzelhető. E hadjáratok alapját azonban, t. i. a vallásos érzületet és nagyszerű czélt, végig tiszteletben tartja. Elitéli a középkori haereticusok fegyveres üldöztetését. Azok ellen, kik az eretnekek pusztítását elrendelték, Krisztus- és az apostolokra hivatkozik, kiknek egyetlen fegyverük a szeretet vala. Megrója magát N. Lajost is, hogy szívesen fordította fegyverét a schismaticusok, zsidók, haereticusok ellen. De csakhamar okadatolja neheztelését, mert N. Lajos térítő munkája épen arra az időre esik, midőn az Európába vergődött mohamedánizmust még könnyű lett volna tehetetlenné sújtani. Ez által az egyháznak is, hazánknak is, s így egész Európának is többet használt volna, mint a horvát patarénok inquirálásával. Tehát mindenütt, még legkeményebb megrovásaiban is a haza jóvoltának erős vágya nyilatkozik. Mindenütt ez lebeg szemei előtt; ez okból beszél magas hangon a nemzeti függetlenség tényezőiről; ez okból ostorozza erős gúnnyal annak veszélyeztetőit. Könyörtelensége tehát mentséget talál erősen hazafias érzületében. Ez által függetlenségre emelkedik, s így egészen elfogúlatlanúl Ítéli meg az egyes korok jelenségeit. E tulajdonsága már határozottan előzői fölé emeli Virágot. De még inkább megkülönbözteti őt ezektől az az alkotó szellem, melyet elődeinél hasztalan keresünk. Mindvégig megtartja uralmát az események fölött, melyek az ő kezében csak eszközök a nemzeti szellem fejlődésének ismertetésére. Nem a külsővel vesződik, hanem a dolgok lényegébe hatol, s onnét veszi elő a jellemző vonást a nemzet életének képéhez. „Virág philosophus történetíró, — mondja Toldy (írod. Arczk. 35.) — ki a tettekből azok szellemét olvassa ki, kinek kritikája e szellem kitüntetésében munkás inkább, mint az adatok körül. Felfogása nem a régiségbuvár holt, hanem a philosophus eleven fölfogása.“ Költő lévén, a történetírás terén sem tagadhatja meg egészen természetét. Egész lelkesedéssel, költői hévvel lát a munkához, — de higgadt gondolkodása csakhamar elfojtja a szertelen lelkesedés inkább emésztő, mint éltető lángját, s a költői hév helyébe hamarosan a bölcselkedő ész nyugalmát helyezi. Mindenütt világos látásra törekszik, mindenütt mélyrehatóan vizsgál, mindenütt az okokkal, majd ezeknek s az okozatoknak összefüggésével akar tisztába jönni. Ez emeli őt a látszat fölé, ez emeli ki az egyoldalúság, az elfogúltság bilincseiből s teszi minden külhatással szemben önállóvá, függetlenné. A forrásokkal maga vet számot, nem hisz azoknak vakon. Összeveti őket, s a melyik felé a józan kritika hajlik, abból állapítja meg a szóban levő tény hitelességét. Szigorú erkölcsi érzeténél,(igazságszereteténél fogva nem a személyt, hanem a cselekedetet veszi vizsgálat alá. Innét van, hogy többször kénytelen azokat is vádolni, a kiknek oly sokszoros megrovását a gyengébb érzésüek szívesen
