Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1880
— 11 — Némely ódájának tárgya nagyon magánjellegű. De a legtöbből nem hiányzik az eszme, mely a sokszor szűk körű tárgyat általános érdekűvé teszi. Gondolatai mindig könnyen érthetők, világosak. Midőn képzeletének szárnya a távol magasban lebeg, midőn érzelmei forrnak a lelkesedés hevétől, — akkor is világos, könnyen felfogható, s merész lyrai szökelléseinek daczára sem tévedez homálybaAz előadás, — mint már fentebb érintettük — nincs mindig méltó arányban a tartalommal, de tekintetbe véve a nyelv fejletlen állapotát, a költői műalkotás ezen legnagyobb akadályát, Virágnak e tekintetben is csak elismeréssel adózhatunk. Merész túlzásainak mindig megtaláljuk alapját a tárgy kiemelkedő nagyságában. Ismétlései, felkiáltásai az érzelmek rohanó áramlatának nyilatkozásai. Képei ritkák ugyan, de mindig találók. Kedélyi ódáiban a gyermekies csevegésig kellemes; hősi és bölcselmi énekeiben pedig, mindig a tárgyhoz mérvén a kifejezést, magasan szárnyaló, nem ritkán rohanó, előre törő. Verselése hibátlan, rhythmusa mindvégig zengzetes, szabatos, kellemes csengésű, majd komoly lépésű, mindig műszabályos. Virág epistoláiban mindenek előtt a hazafi, azután a jó barát, a buzdító, nevelő, tanító szólal meg. Reménye a haza boldogulása, e remény valósúlásáért küzd folytonosan, s igy akkor is, midőn epistoláit Írja, hogy másokat is a magáéhoz hasonló munkásságra serkentsen, vagy abban további kitartásra ösztönözzön. Epistoláinak némelyike azonban annyira magánérdeket, hogy a viszonyok ismerete nélkül meg sem érthető. Ezekben* nem is emelkedik költői magaslatra ; alant jár, mint a mily alacsony a tárgy, melyről barátjával cseveg. Nem is egyebek ezek verses leveleknél. Hiányzik belőlök az eszme magassága, a képzelődés ereje, a tárgy méltósága, s igy tanításra s gyönyörködtetésre egyaránt képtelen. Némelyikben egészen a röghöz tapad, prózaivá lesz, a legjelentéktelenebb dolgokkal bajlódik, közli kicsinyes bajait, apró-cseprő foglalatosságait. Szörnyű tárgyias- sággal ismerteti betegségének keletkezését, lefolyását, orvosoltatását. Nagyon alant jár, s igy az olvasót is a röghöz köti. „Téli levél,“ „Horváth Istvánnak 1814.,“ „Helmeczy Mihálynak,“ „Kazinczy Ferencznek“ oly epistolák, melyek távol maradnak a költői hatástól, s csak néha csillámlik meg bennök egy-egy szép gondolat; csak néha hatja át őket az érzés egy-egy meleg sugara. Midőn azonban elhagyva képzelete a földi talajt, az eszmék honába emelkedik, akkor epistolái általános érdeküek, minden főhöz és szívhez szólanak, s amabban világot gyújtanak, emebben az érzést hozzák kellemes hullámzásba. „Kondé Benedeknek,“ „Pyber Benedeknek,“ „Egyed Antalnak,“ Szemere Pálnak,“ „Kenderesi Mihálynak“ sikerűit epistolák, melyekben a hazafi mellett a tudós is, a költő is beszél, s melyek ép úgy oktatnak, mint gyönyörködtetnek. A viszony, mely a levél Írója és vevője közt van, itt már alárendelt szerepkörre szőrül ; csak érintőleges figyelemben részesül. A tárgy itt a fő, a közérdekű tárgy, mely elég alkalmas maradandó eszmék hordozására, kifejtésére, s nemes érzelmeknek, különösen a lelkesedésnek fölkeltésére. Virág epistolái egyébiránt, ha néhutt távol is maradnak Ilorác e fajú műveitől, egyben mégis mindig megérdemlik elismerésünket, abban t. i., hogy — 2*
