Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1876
10 Mily kicsiny és mégis mily nagy a megszületett gyermek. Ha felhőtlen éjszakán szemeinket az ég boltozatára emeljük, megszámlálhatatlan sokaságú égitesttel látjuk azt behintve, melyek éjét nem ismernek, mert, mint napok, folytonosan fénylenek; melyek nagyságra akkorák, hogy földünk, hozzájok hasonlítva, mint maroknyi por elenyészik; melyek mozgása oly pontos, hogy helyzetöket századokkal előbb hajszálnyi pontossággal képesek meghatározni a csillagászok; hanem — az ég ezen óriásai magokról mit sem tudnak, nem éreznek, önelhatározással, szabad cselekvéssel nem bírnak; mert nincsen — lelkök ! Ha szemeinket az ég boltozatáról leemelve egy szép tavaszi napon földünkre irányozzuk, élvezettel látjuk, mily gyönyörű viránynyal van a föld fölülete borítva, és a zöld boríték a mohától kezdve egész a százados tölgyekig vagy évezredes cederfákig mily változatossággal van fölékesítve; virágzik a fü, virágzik a bokor, virágzik a fa minden színvegyületben ; hanem — ha szólunk hozzájok, nem felelnek; ha hívjuk őket, nem mozdulnak; ha a gyönyörű kaméliát vagy a legszebb rózsát vizsgáljuk is; azt tapasztaljuk, hogy érzelemmel, dobogó szívvel nem bírnak, csak tenyésznek, rabszolgakint lebilincselve a föld talajához, öntudat, akarat nélkül; mert nincsen — leikök ! Ha végre szemeinket a levegőben, szárazon, vizen körülhordjuk, kisebb, nagyobb mozgó lényekkel látunk mindent benépesítve; a levegőt madarakkal, a földet csuszó-mászókkal, a vizeket halakkal és mindennemű férgekkel, melyek már szemlélődnek, emlékeznek és képzelődnek, mint az ember; éreznek és mozognak, mint az ember; hanem — ezek sem beszélnek, sem nem gondolkoznak, a tudományt és művészetet nem ismerik, törvényekkel, jótékony intézetekkel nem bírnak, társadalmat nem alkotnak, a polgárosodásra el nem jutnak; mert nincsen — leikök! Az egész anyagi természet körében egyedül az ember az, ki összehasonlítva az anyavilággal, legyen bármily parányi is — gondolkozik és tudományt alapít; érzelmek szárnyain a magasba emelkedvén, lelkesül és művészi darabokat alkot; czélokat tűz ki magának, öntudatosan határoz és szabadon cselekszik; házokat, városokat épít és törvények által társadalmi életet alapít; hajókat gyárt és a hullámok hátán elmegy oda, VI. hová csak a hal uszhatik vagy a madár repülhet; az embertárs számára jótékony intézeteket állít; polgárosodik és a mi szintén jellemző, beszél; képes pedig tenni az ember mind ezt egyedül azért, mert van — lelke ! El akartam mondani ezt a szülőknek, hogy midőn a parányi kis gyermeket kezeikben tartják, ne feledjék, miszerint oly tárgyat ölelnek, kivel, mert van lelke, a legnagyobb égitesttől kezdve a lelketlen anyagvilágban nem mérközhetik — semmi! VII. A szellemi tehetségek ébredése. A gyermek, midőn megszületik, olyan mint egyéb állat, azon különbséggel, hogy segédtelenebb, mint minden állat. Alig hogy szemlélődik, szemeit a világosság és fényes tárgyak után hordozza, füleit a hangok után irányozza; de nem gondolkozik, nem eszmél, nem határoz semmit. Belállapota sírásban nyilatkozik, a szellemnek semmi nyoma. A szülő ápolja, dédelgeti a kisdedet, mutogat neki, beszél hozzá; a gyermek tétova néz mint olyan, ki nem ért, nem fog föl még semmit. Hanem ezen állapot nem tart soká. A gyermek huza- mosb ideig kezd nézni a beszélő szájára és szemeire, fejét figyelő módra helyezi, mintha a mutogatásban és beszéd hangjában értelmet keresne. A szülő az alatt beszél hozzá folytonosan, szólítgatja őt éjjel-nappal, s ime a szülői szó fölébreszti benne az alvó szellemet és megindítja a szellemi tehetségek gépezetét! A gyermek kezd fölfogni, érteni; a fölfogás érzelmeket támaszt benne, melyek mosolyban, kéz- és testmozgatásokban nyilatkoznak; végre a gyermek kezd mutogatni, dadogni, szólani és beszél magáról kezdetben azon személyben, melyben megszólíttatik; később, midőn a külvilágtól megtudja magát különböztetni, első személyben. Sajátságos jelenet! Az ember elszedi az anyamajom vagy ebtől a kölyket; ápolyja, eteti, dédelgeti, mutogat neki, beszél hozzá évekig: a kis majom vagy eb felnő, de szellemi életre, szellemi tevékenységre nem ébred, tudományra, művészetre, törvénytiszteletre, polgárosodásra, beszédre képtelen. Pedig ember ápolta és táplálta; ember beszélt hozzá és fejlesztette öt csaknem olyképen, mint a gyermeket; hanem a majom vagy eb azért majom vagy eb marad örökké ! Ez oly tényállás, melyet a napi tapasztalás igazúl. Ezen tényállás ellenében találkoztak bizonyos tudós urak, kik állították, hogy az ember valamely
