Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1876
11 állatból, például majomból fejlődött emberré; mások tovább mentek és állították, hogy az alsóbb rendű állatok, például csigák, kagylók sat. sem maradnak mindig azok, hanem idővel átváltoznak leikekké. Ha ezen urak iratait olvassuk, úgy tűnnek föl, mint kik komolyan beszélnek ; de ha meggondoljuk, mit beszélnek, azonnal látjuk, hogy csak tréfálnak. Michelet, franczia tudós, miután Istent a történelemből kivetette, átment a természettudományokhoz, hogy ott ugyanazt tegye. A „Tenger“ czimü müvében beszél az Istenről, mint teremtöről; azután nyugalomra küldi az Istent mint olyant, ki hat napi munkáját befejezte. Reá többé szükség nincsen! A Teremtő szerepét átteszi a természetbe. A puhány — csiga, kagyló — úgymond, nem akar puhány maradni. „Van valami bennetek, igy beszél a puhányokhoz, mely egy más életről álmadozik; oly életről, mely az általánosságból kiszakítja magát az egyéniségbe, és a nagy világba iparkodik — se valami a lélek.“ Kisgyermek koromban egyik iskolatársommal a győri sétatéren sétálgattam, midőn Juranics János, az akkori győri püspök táblaebédet adott. A sétatérről ránéztünk a püspöklakra. Ekkor vetődött hozzánk egy kamaszgyermek, ki elszámlálván, mily sok ételt tálaltak föl a püspöki asztalra, állította, hogy bizonyos tésztaétel húsból készül és a püspöki ebédnél az a legnevezetesebb. Addig főzik, úgymond, a kecskehúst, mig lesz belőle tészta. Én Micheletnek és a vele egyhiten levőknek azért kívánnék ezer és ezer évnyi életet, hogy alkalmuk lenne ellesni, mikor lesz a békateknöböl lélek. Nemde egészséges eszü olvasóim, akkor, mikor a kecskehúsból — tészta ? Idevágólag még egy megjegyzést. Századunk elején és a múlt században találtattak gyermekek, Német- vagy Magyarországban Hauser Gáspár, Francziaországban Le Blanc leány és Norvégia tavai közt két hajadon, kik kiesvén zsenge korukban az emberi társaságból — öltözet, gondolkozás, beszéd és műveltség nélkül vad állapotban maradtak, mert nem szólt hozzájok ember, nem ébresztette őket szellemi életre szülő, azaz eszes lény ; nem fejlesztette, nem nevelte őket ember. Ha tehát az állat emberi társaságban sem ébred szellemi életre, mert nincsen lelke ; ha a kis gyermek, kinek pedig van lelke, sem ébred szellemi életre, midőn nem fejleszti és neveli öt ember: következik, hogy fejleszteni, nevelni kell a gyermeket, hogy legyen belőle ember; azután, hogy czélszerüen, azaz okosan és jól kell nevelni a gyermeket, hogy legyen belőle okos és jó ember. VIII. A gyermek észtehetségeinek fejlesztése. Három fő szellemi tehetséget különböztetünk meg az emberben, az észt, a kedélyt és az akaratot. Az ész a godolkozás és megismerés, a kedély az érzelmek és vágyok, az akarat a szabad cselekvés tehetsége. A három tehetség közöl először ébred az ész, ezt követi a kedély, azután a cselekvés tehetsége. A szellemi tehetségek közöl tehát először ébred a gyermekben az ész. Bámulatos jelenet! a kis gyermek, ki csak imént még olyan volt, mint az állat és kettőt sem bírt olvasni, fejlődés utján, midőn férfiúvá lesz, az ész erejével kiszámítja a hang és világosság gyorsaságát, megméri az égi testek nagyságát és távolságát, közelhozza a távolt, pillanatok alatt távirda utján beszélvén száz és ezer mértföldre; ki csecsemő korában a fa- vagy kődarabot is szájába vette ételkint, később behatol a tárgyak lényegébe, fölosztja azokat alkatrészeire, kimutatván, hogy azon tárgyak, melyek külalakra nagyban különböznek egymástól, rokonok, mert ugyanazon elemekből alkotvák; ki kezdetben a hason tárgyakat sem bírta fogalom alá vonni, később Isten eszméjére emelkedik és Sokrates tiszta esze szerint kimondja azon észbeli követelményt, hogy van egy fő Lény, ki mestere a nagy világegyetemnek; kimondja Sokratessel, hogy ezen fő Lény iránt vannak az embernek kötelességei, melyeket az ember csak akkor végez önzetlenül, ha az Isten akaratát tette cselekvése indokáúl; kimondja Sokratessel, hogy azon igazságokban, melyek az észt meghaladják, nem az ész, hanem a fő Lény nyilatkozatai a mérvadók; az állatias kis gyermek, kinek kezdetben minden nyilatkozata vastag önzés volt, midőn felnő, elismeri, hogy ö nem csak joggal, de kötelességekkel is bír; kimondja és elismeri, hogy az embertárs nem csak kötelesség- de jogkörrel is bír, mely semmivel sem szükebb, mint az ö jogköre; a kis gyermek, ki a szülői lakot is alig ismerte, később rájön a haza fogalmára, tiszteletére és önfeláldozó szeretetére; a kis gyermek, ki kezdetben alig dadogott és fülhasogató sírásban jelentkezett, midőn felnő, egész nemzetet magával ragadó szónoki beszédeket mond; majd behatolván a hangok titkaiba, symphoniákat hoz létre, és azok által embertársai lelkét a magasba emeli ; a játszó kis gyermek, ki az asztal kemény talaján roskadozó kártyaházakat állítgatött, 2*
