Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1875

termelés utján történt szaporodása, mert mindennapiak, \ közönségesekké váltak s figyelemre alig méltattatnak. így vagyunk a szellemi tehetségekkel is. Mert ezer néhány száz millió ember birja földünkön a szellemi tehetségeket, közönségesekké váltak előttünk ; velők élünk, általok munkálkodunk, hanem azért fenséges voltukra alig gondolunk. Azon felül, annyir'a bemerültünk a földiekbe, hogy egy-két marék pénz, egy darab selyem foszlány, holmi kitüntetés kápráztatja szemeinket és köti le figyelmünket, miközben a szellemről megfeledkezünk, mely által magához az Istenhez hasonlítunk. Pedig tény az, hogy a szellemi tehetségek ereje áltai hódította meg és tartja uralma alatt az anyagvilágot az ember. A legerősebb és legvadabb állatok félnek az ember szellemi fölényétől, a vadonba vonulván vissza azon tájakról, hol megtelepedett az ember; szelidítésnél vagy egyéb találkozásnál érzik a vad állatok a rájok irányzott szemeken át az emberi szellem fönségét; egy szerecsen gyerköcz képes kormányozni a nagy elefántot, a négy-öt éves falusi gyermek vagy lányka kihajtja atyja ökreit a legelőre és haza tereli őket sat. Azután, nem a szellem-e az, mely által egyéni létünket a siron túl is folytathatjuk? Valóban, ha szép vizsgálni és megismerni a természetet, ennél hasonlíthatatlanul szebb vizsgálni és megismerni embernek az ember szellemét, mert csak is igy ismerheti meg kellőleg a szellem hatalmát, becsét és fönségét. II. Az erkölcsi törvény és a lelkiismeret. Kant bölcsész, ki éles bonczkés alá vette az eget és a földet, midőn a Kritik der reinen Vernunft czímü müvében halomra döntött mindent, túl tevén magát mindenen, kettőn nem birta magát túl tenni. Kettő lep meg engem, mondá e ritka elmeélü férfiú, a csillagos ég felettem és az irott erkölcsi törvény szivemben.*) *) Mert hát különös szentek a keresztény — pogány philosophok ; a mit a józan ész egyenes, tehát legrövidebb uton elérhet, azt ők kacskaringós labyrinthon át keresik és már csak azért is megtalálják, mert különben fej nélkül maradna rendszerök, t. i. az Istent: Ki, ha majd minden bölcsészeti rendszer ki leszen meritve — philosophia penitus exhausta — végelemzésben nem lesz, mert nem lehet más, mint a keresztény hitben önmagát kinyilatkoztatott Isten, nem csupán azért, mert csak egy lehet az Isten, hanem, mert a ker. hitben nyilatkozott Isten a természetes, az igényeknek egyedül megfelelő Isten. Bizony háladatlan munka is az, a kinyilatkoztatott hitigazságokat mellőzve, dogmatizálni, a napvilág ellen mécsecskével tüntetni akarni. Már Kant előtt a pogányság közepette élt Cicero azt mondotta az erkölcsi törvényről, hogy az helyes szabály, megegyező a természettel, kiterjesztve mindenkire ; állandó, örökös, kötelességre intő, melyet sem egészben eltörülni, sem részben megcsonkítani nem szabad ; melyhez nem szükséges tolmács, mert nem más az Romában, Athenében vagy másutt, most vagy azután, hanem minden népre, minden időre, örökösen, változatlanul kötelező, és egy annak feltalálója, megvédője és szerzője a közös és mindenek fölött uralkodó Isten; mely törvénynek a ki nem engedelmeskedik, kivetkőzvén az emberi természetből: az annál fogva a legsúlyosabban bűnhődik. Valóban, a Teremtő, azon felül, hogy felruházta az embert tehetségekkel az igaz, jó és szép megismerésére, erkölcsi törvényt vésett az ember szivébe, hogy iránytőül és mintaszabályul szolgáljon az neki a kötelesség teljesítésére, a jó és nemes gyakorlására, a rosz és rút kerülésére. Maga a Teremtő irta be az erkölcsi törvényt az ember szivébe, hogy az ember azt tanulás nélkül is tudja; elfeledni ismétlés nélkül; — magából kiirtani legroszabb szándék mellett sem birja; hogy az erkölcsi törvénynyel ébredjen fel áimából, a mint vele feküdött le az ember; hogy e törvény kísérje öt gondolataiban, érzelmeiben, vágyaiban, indulataiban és szenvedélyeiben; jelen legyen legtitkosabb szándékainál, terveinél, suttogásánál és cselekedeteinél; szóval, kisérje minden öntudatos mozzanatánál az embert. Az erkölcsi törvény mellé csatolta a Teremtő a lelkiismeretet, melynél fogva az ember minden cselekedetét — a gondolatit és érzelmit is — a törvényhez méri, megegyezik-e az a törvénynyel vagy nem; hogy, ha megegyezik, bel szózat által arra csztönöztessék, ha pedig meg nem egyezik, hogy ugyanazon szózat által a cselekvéstől eltávolíttassék; valamint, ha a lelkiismeret szava szerint cselekedett, hogy megnyugtattassék, ellenkező esetben megrovassék az ember. Ekként lett az ember erkölcsi lény, oly mesterségesen alkotva az Istentől, hogy midőn gondolkozik, érzelmeket s vágyakat táplál, tervez, beszél vagy cselekszik, tetszik vagy nem: törvénynyel áll szemben, mely mintaszabályul szolgál neki a helyesre és nem helyesre, a jóra és roszra, a szépre és rútra nézve; mely törvényhez kell neki, akarva vagy nem, mérni minden gondolatát, szándékát, szavát, és cselekedetét; a mikor rögtön meghallja a lelkiismeret szavát, — ha t. i. azt előbb már el nem némította — mely szó biztat, ha a törvény szerint, ellentmond; ha a törvény ellen készül cselekedni az ember; valamint a cselekvés után megnyug-