Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1874
5 A természetnek utolsó és legfelsőbb osztálya az ember. Az ember teste alkotó részeit szintén a földi részekből bírja, bir belső szerves élettel, bir az állatélet lelki tehetségeivel, bir azon felül felegyenesedett alakkal, legczélszerüebben elrendezett tagokkal; szóval, mint a természet koronájához illik, bir legszebb és legtökéletesebb külsővel. Mind ezen előny mellett, ha az ember nem bírna többel: nem lenne egyéb, mint legszebb állat, tehát ettől külön osztályt nem képezne. Az, mi az embert az állattól és a természettől megkülönbözteti és jellemzi: a Teremtötöl bele lehelt szellem és annak tehetségei. Uj tevésre vagy is a teremtésnek újabb mozzanatára volt szükség, hogy a természet legszebb egyede szellemet nyervén, ember lehessen. A növény vagy állat, elvesztvén szerves vagy állati életét, feloszlik, az elemek egyesülnek a természettel, az egyed elenyészik; az ember anyagi alkotó részei vagy is a test ugyanezen törvények alatt áll, porból lett, porrá leszen; de szelleme nem enyészik el, jobban mondva nem oszlik fel a természetbe, mert nem belőle vétetett; mert egyszerű, oszthatatlan, halhatatlan. íme értekezésem czéljából a természet fő osztályainak rövid elemzése! Ezek után alaposan válaszolhatok a bevezető sorokban feltett kérdésekre: Az ember lélek- és testből álló egységes lény. Állománya kétféle, a földi részekből álló szerves állati test és a Teremtötöl bele lehelt szellem. Mi viszonyát illeti, testre nézve a természet tagja s e részben ennek törvényei alatt áll; szellemre nézve a szellemvilág tagja, magasabb törvények alatt áll, hasonló Istenhez, kinek képét viseli. Álláspontját tekintve az ember összekötő kapocs az anyag-és szellemvilág között, mely két létet legbensöbben egyesítvén, magában foglalja és képviseli. Az anyagelvüek tagadják a szellemet és ezzel Istent, állitván, hogy nem létezik semmi, csak anyag és az azt éltető alakitó, mozgató erő. Az anyagelvüek tehát azon erőn és életen, mely az ásvány-, növény- és állatéletben nyilatkozik, túl nem mennek; az anyag iszapján, melybe sülyedtek, felül nem emelkednek. Miként történik azután, hogy például az állatokban rejlő anyagerö évezredek óta napjainkig ugyanazon korlátolt körben mozog és előmenetellel párosult fejlődést felmutatni nem képes, csak az ember azon kiváltságos lény a természetben, kiben az anyagerö tudományt, művészetet, társadalmat és legszebb intézvényeket, úgymint: alkotmányt, szabadságot, képző és jótékony intézeteket, kereskedelmet sat. alapit: e kérdésre az anyagelvüség kellőleg megfelelni nem bir, vagy — csak magának. „Ha meggondoljuk, mondja B. Eötvös József, hogy a természet vizsgálásának, úgy szólván, csak küszöbén állunk, nincs mit bámulni tévedésein; a kezdő mindent bizonyossággal állít vagy tagad, s a természettudomány csak úgy átmegy suhancz évein, mint mások; ha azonban ezen irány következményeit tekintjük, nem lehet, hogy el ne szomorodjunk. — A természettudósok nagy része, kik azt követik, nagy barátjai a haladásnak és politikai szabadságnak, de vájjon e tanok nem állanak-e világos ellentétben magasabb aspiratióikkal ? Ha az embert halhatatlan lélekkel, szabad akarattal biró lénynek tekintjük, s ezért magasabb hivatását elismerjük, a szolgaság ellentétben áll természetével .... De ha a materialismus tanait elfogadva a szabad akarat helyett csak ösztönöket s testi organismusunk következményeit látjuk, az anyagilag gyöngébbnek jogtalansága, s mi ebből következik, a despotia szintoly természetes, mint az, hogy a méhkasban a munkások csak egy királynénak s minden állat csak azon czélnak él, hogy étellel magát s párosolva nemét tartsa fel. — Mondják, hogy a kereszténység túlélte magát, s hogy felvilágosodott korunknak oly vallásos tanokra van szüksége, melyek tudományos haladásával ellentétben nem állanak. Ha ezen materialismus a jövő vallása, akkor a jövőnek politikai és társadalmi formáiról kétségünk nem lehet s a legundokabb despotia s a leggyalázatosabb szolgaságnak megyünk elébe, mely addig fog tartani, mig a szolgaság, melyhez az anyagi élvezetvágy vezetett, megsemmisített minden jólétet, s az emberi nem magasabb ösztönei ismét feltámadnak. Bár mennyire haladjon a tudomány, sem az emberi gyöngeséget, sem a gyöngeség érzetét nem fogja elokoskodhatni. Isten úgy alkotta nemünket, hogy támaszra, hogy oly valamire legyen szükségünk, mi előtt meghajlunk. Az ember mindig valami felsőbb lényt fog keresni, mely előtt leborul, s ha az istenségnek oltárai lerontatnak, ezeknek romjai felett a despotia trónjai épülnek fel.“ — Az anyagelvüekkel egyenes ellentétben a pantheisták az öszmindenséget istenítik, állitván, hogy a legparányibb és legnagyobb lényekben nyilatkozó erő Isten, ki a természetben különböző mérv- és fokozatban fejezi ki magát, mig végre az emberben tiszta öntudatra jön és culminál! Többre vitték ezeknél a régi kétkedő görög álbölcsek, kik állították, hogy semmi som létezik, ők magok sem; mert a mit öt érzékével szemlél az ember, az sem való, hanem csak látszat! Ily és hasonló hypothesisek tréfának talán beillenének, ha az emberhez méltatlanok és a társadalomra, valamint az egyes emberre károsak nem volnának. Szerencsére kevés azoknak száma, kik eféle föltevésekből indulnak ki és tévedeznek ily nevetséges képtelenségekben. Nagyobb azok száma, kik úgy élnek, mint ha nem volna szellemök; kikben az anyag és bűn, melyekbe merültek, az észt és akaratot megmételyezte; kik skartba teszik a szellemet, melyet Isten teremtett, czéllal és törvényekkel ellátott; mert a törvény az önkénynek korlátot szab, mert az éle** igy felelősséggel jár, mert a síron túl való lét rájok nézve nem kecsegtető.
