Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1872
7 fekszenek azok. Eszünkbe jut itt Verulaini Baco sokszor idézett mondata: a bölcsészet fölületes Ízlelése tán istentagadásra vezet, de bö merítése visszavezet Istenhez! A bölcsészet veszélyesebb ellenei közé tartoznak az üzlet emberei, a practicusok. Jól megjegyzendő azonban: kétféle praxist különböztetünk meg: a köznapias- Ó3 nemes praxist. Előbbinek tengelyét a haszon képezi. A hasznosság, gépies üzletvitel légkörében mozog az, s e haszon az önzés, a czélul s nem eszközül tekintett iparverseny terén jelentkezik sajnálandó egyoldalúságban. Napjainkra is illenek Fries eme szavai: „Anyagi culturánk tolongása a szép, nagy és fönséges iránti szeretetet az életben majdnem a fölismerhetlenségig háttérbe szoritá, s ama szeretet majd sohasem jelentkezik tettleg, mert mindenki el-egyediti magát a végletekig, s az egyéni haszon és hírvágy annyira erőt vön mindenkin, hogy senki sem uralkodhatik igényein s szükségletén. Mi örömest fogjuk föl az életet mint munkát, mely elviselten volna, ha valamit nem lehetne általa m e g s z o 1 g á 1 n i; hanem szépségének szabad szemléletére majd senki sem emelkedik föl. Még az élet legszebb jelenségét is, az erényt, napibér szempontjából fogjuk föl, s aligha törődnénk vele, ha az istenség érte utóbb fizetést nem adna; az örök boldogságra spekulálva vagyunk erényesek.“— Hasznosságprophétáink a bölcsészetet üres, időpazarló szörszálhasogatásnak tekintik, miből semmi „real“ és „solid“ sem eredményül. Azonban ha ezen hasznosságszellem végczélját keressük, akkor vagy az érzéki jóllét alraagu czéljaira bukkanunk, vagy a puszta eszközök szakadatlan lánczolatához utaltatunk, melyben a végczélhoz sohasem jutunk el. Es ez utóbbi fejezi ki valódi s tulajdonképi érteméuyét a haszonnak, kiért mi a haszon? oly jó, mely mint eszköz másra, jó. Másért, más végett, másban jó az ami hasznos, mert az eszköz mint eszköz hajtja a hasznot. A pénz önmagában haszontalan, de mint eszköz más dolgok megszerzésére, hasznos. A haszon tehát nem bir önczéllal. És itt a magköve a hasznossági elv szellemének . Tieck, Scheidler és Schmidt Henrik után érvénynyel bír a mi ajkunkon is azon élez, mely szerint korunk a „Mittelalter“ nevet érdemli legtalálóbb módon, magyarul mondva pedig: „aranykort“ élünk ... A hasznossági tan az élet czélját és eszközeit fölcseréli egymással. Nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem dolgozunk azért, hogy élni tudjunk, illetőleg hogy úgy élhessünk, amint valódi czélunk szerint élnünk kell, végczélunkra törekedve. És a bölcsészet tanít meg minket arra, miként űzzük a praxist, miként használjuk a gépeket stb.; t. i_ hogy mint helyes eszközökkel mozdítsuk elé a szellem fölényét a természettel szemben, hogy a szellem kiküzdhesse önállóságát, függetlenségét, s biztosíthassa uralmát!... Az ember társas élete okvetlenül némi állandó formákat követel arra nézve, hogy az életfolyamat rend- és szabályszerű mozgásban haladjon. A praktikusok e formákat holt géplegességig merevítik s azért a formalitások elüttök a legfőbb nenyuljhozzám törvényei az életmódnak. Az üzletrendszer a praktikus szerint az örök szent világrend s előtte minden törvényes rendnek s minden szentnek fölforgatója gyanánt tűnik föl az, ki eme rendszabályokon változtatni merészel. Különösen hódolnak a megcsontosodott form ditásoknak az olyan hivatalnokok, kik egész életüket a bureauban chablons-szerü tollvezetés közt morzsolgatják. Mintha életerők a ezopfban lüktetne, ugyjajdul- nak föl a nyeső olló láttára — Hiszen van is valami a dologban. A véges emberi élet korlátoltsága hozza magával, hogy a munkásság különféle hivatáskörökre ágazzék, s miként a gépben minden keréknek, úgy minden működés- körnek is sajátirányulag s megállapított módon kell mozognia. Különben zűrzavar lesz az egész élet. Ámde az egyoldalú praktikus korlátozott üzletszunüvege előtt saját különös hivatásának határvonalán túl eltűnik az átalános fönsőbb rendeltetés, s végelemezésben kihal kebléből minden érdek a haza és emberiség iránt. Az ily emberek igno- rálnák teljesen a bölcsészetet, ha ez békét hagyna nekik. De mivel ez nincs igy, mert a bölcsészet korszellemet teremt s abból folyólag változnak a hivatalos teendők szabványai, azért az egyoldalú praktikus a bölcsészetet mint puszta elméletet s ujitási viszketeget kiáltja ki. — Azonban az egészséges szellemű ember minden körülményben ember akar maradni. Nincs működéskor, mely megérdemli, hogy a szellem szabadságát neki áldozatul hozzuk. S a szabadszellem e jogait s a haladás folytonosságát a merev gépiességgel szemben védelmezni s táplálni — a bölcsészet van hivatva! A nemes praxis sem pártolja a bölcsészetet. Bár a nemes érteményben vett praktikusok a jobbra törekvő baladás és az átalános s fönsőbb emberiségi nézpont iránti érzéket bírják, mindazáltal az elméletek közvetlen befolyását a gyakorlati viszonyokra egészen elutasítják. Joggal a megszokás törvényére hivatkoznak ők. A köznép kiké- peztetésére t. i. szükségesek egyrészt a történelmileg örökölt, úgy nevezett positiv formalitások, másrészt a gyakorlat által megszerzett készségek és a gépies üzletroutine. Aki ezeket tulhamar és meggondolatlanul el akarná rontani, az magát a szellemet fosztaná meg természetes orgánumától s több kárt okozna mint hasznot. Jól van; ők tehát mégis pártolják a haladást. Úgy de minden haladás a bölcsészeiből indul ki, nélküle csend és halál volna mindenfelé. Erre nézve a bölcsészet minden emberi művelődés végczélját kitűzi s az üzletélet minden viszonyai számára elméleteket állít föl. Azonban az eszközöket a bölcsészet már nem jelöli ki, sem a módot arra
