Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1853
A költészet ép ezen nyomaira akadunk Őseinknél — a régi hiinn népnél is. — íte ezekről törfénct- tanilag csak azon időkből tudunk valamit, midőn először Ázsiában Sina szomszédságában, később pedig az uráli bérezek körül éltének. Már ekkor nálok nem volt ismeretlen az irás mestersége, mert a régi történetekből tudjuk, hogy gyermekeiket innen Sinába küldötték, hogy ott olvasni, írni s számolni tanuljanak: s így ha nem is általán, de közölök többen vagy legalább a vezérek Írni is tudtak s mint hadi nemzetnél szokás, a dicsőséget ők is versénekkel magasztalták. E versek nálok —kétségkívül— szinte alkalmiak voltak, melyek szájról szájra adattak, mert csak a közös harczok s lakomák alkalmisága adott okot a közös énekre. Erre l’riseus rhetor, ki Theodosius császár követeivel Attilához járt, s nála mulatott, igy ir: „midőn egykor Atilla némely hadviseléséből királyi várába visszatért, fátyollal leplezett leány sereg hatonként összefogott s föltöltött kezekkel jött Atilla elé, s neki szittya verseket mondott.“ t; De nem csak a téreken zengett a dal, hanem a hatalmas király udvarában is, mint a fölebb mondott iró folytatva elbeszéli. „Beestéledvén s a lakomának vége szakadván, Atilla előtt két szittya férliu jelent meg, s ott — az Atilla győzelmeiről s hadi dolgairól önkészitette verseket mondott, — mire a vendégek szemeiket a földre függesztették, s némelyike a versekben gyönyörködött, némelyikét a hadi dolgok emlékezete buzdította, némelyek ismét, kik megélcmedett kora a hadakozásért buzgó, heves kívánságokat már pihenni s csillapodni kényszerítette, könnyeket facsart ki szemeiből. A versek és éneklések után — nem tudom miféle —esztelen szittya, holmi balgatag csodálatos s érthetlen beszédeket lármázván, mindeneket nevetésre buzdított.“ A két szittya férfiú hihetőleg — a középkorban mindenütt ismeretes — troubadour vagyis udvari költő,. nyelvünkön daliák vagy vitézek és dalnokok, kik a hareznépet hadba kisérték s dalolva tüzeltek csatára; ama balgatag csevegő pedig udvari bolond lehetett. A későbbi hunnok is szerették a költészetet, midőn hadi erényeiket versekbe foglalva énekelni szokták. Sőt nem csak a hadi érzelmek szólaltak meg a dal és költészet nyelvén; hanem a vallás J'ennséges titkai is. Őseink elökoráról ezt hagyta emlékezetben Thcophilácius görög iró: „a magyarok egy lő lényt imádtak, ki mindeneket alkotott, föntart és igazgat, s ennek tiszteletére közönségesen dombokon és berkekben éneket zengének.“ — Halottaikat leginkább folyamok mellett, vagy dombokon temették el, s azok emlékezetét gyásztorral és énekkel ülték meg, mely a holt dicséretét foglalta magában. — „A vezérek lelkes beszéddel tüzelték bajtársaikat viadalra, kik közönségesen énekszóval rohanlak csatába. Valiinak papjaik — kik őket különféle alkalommal kobozaik kíséretében hösdalokkal dicsvágyra gerjesztők, szilaj kebleikbe .erőt s állhatatosságot; öntenek; vagy abban szelidcbb érzeményeket keltének föl népdalaikkal. — A hét vezér dalnokokat ápolt udvarában, kikkel dalokat készítettek, és azokat lakomáikban énekeltették hős telteik és nemzetségük dicsőítésére. E példát követte a többi nemes, sőt a köznép is, mely ajkairól regék és mondák zengtek a hont szerző vitézekről.“ A második és harmadik osztály tantárgya. „A m ag y a r n e ni z e t i i r o d a I o m t ö r I é u e (e.“ A in. irodalmi történet a nyelvben és írott termékekben nyilatkozó emberi szellem fejlődése és működése története: e tudomány hasznáról és szükségéről kimerítőnek találatit kézi könyvünk következő szavait ide mellékelni a). „Az irodalmi történet hasznos sőt szükséges volta rég el van közönségesen ismerve, úgy hogy külföldön az nem csak a felsőbb, de a közép és magán, sőt még a női tanodákban is rendes tanulmányul van behozva. Ez adja vissza a nemzet legbensőbb, t. i. szellemi élete képét; ez ismerteti azon müveket, melyek a' műveltség, tehát a valódi emberesedés legnemesb termékeit teszik. Valamint tehát a polgári történetből az összes társadalom, vagy valamely egyes nemzet külső tetteit tanuljuk ismerni; úgy az irodalomból belső szellemi fejlődése menetelével és müveivel barátkozunk meg: amabból mint nemzet tanulunk cselekedni, ebben a társaság úgy, mint az egyén mivelödési illái és eszközeivel ismerkedünk meg. Nélküle a tanulás olyan mint a) A magyar nemzeti irodalom története. Irta Toldy Ferencz. Pesten 1851.