Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Halász Pius: A caritas jelentése a ciszterci misztikusok tanításában
Bátran állíthatjuk azt is, hogy az alapítást követő száz év ciszterci misztikusai egységes iskolát alkotnak, melynek tanítása a szeretet- probléma körül forog.1 Azt kell tehát mondanunk, hogy szerzőink a «caritas» fogalmában olyan megkülönböztető jegyet látnak, mely rendjük belső alkatát meghatározza, sajátos jellegét kiemeli s a többi szerzettől elkülöníti. Az első látásra azonban különösnek, sőt bántónak tűnik föl ez a megjelölés. Egy szerzet sem foglalhatja le magának különleges ismertetőjelül azt, ami minden szerzetnek, sőt az egész keresztény életnek is alapja. Ha ugyanis a «caritas» ebben az összefüggésben a szeretet belénk- öntött, természetfeletti erényét jelenti, akkor érthetetlen dicsekvést kell benne látnunk. Lehetne úgy is fölfogni, mint ennek az erénynek külső megnyilvánulását s ebben az esetben a testvéri és felebaráti szeretet különböző fokára vonatkoznék. Tényleg az első idők ciszterci monostorai híresek voltak karitatív tevékenységükről, de ezen a téren Cluny szemére sem vetnek nagyobb mulasztást. Az is igaz, hogy a ciszterci monostorok nem állottak magukban, hanem renddé tömörültek s ezzel a testvériség szelleme világosabb kifejezést nyert, de ez a szervezetre vonatkozik, mely nem ad elégséges magyarázatot lelki íróink föntebbi kifejezésének. A «caritas» szónak tehát különleges jelentéssel kell rendelkeznie ciszterci misztikusaink tollán. Valóban, a tüzetes vizsgálat meg is találja ennek a kifejezésnek teljes értelmét s fényében egyszerre világosság árad az új rend célkitűzéseire, szellemére. Ennek segítségével találjuk meg misztikus tanításuk szerves összefüggését. Viszont e fogalom félreértése ismételt tévedés forrássává lehet, mely magát Szent Tamást is megzavarta, mint alább látni fogjuk. Figyelembe kell ugyanis vennünk, hogy íróink pontosan a patrisztikus és skolasztikus kor határán éltek, e szó jelentése tehát már nem fedi Szent Ágoston caritas-fogalmát,1 2 de még nem azonos a skolasztikusok által pontosan meghatározott «virtus carita- tis»-szal. Szerzőink ezzel az egy szóval négy egymástól teljesen különböző valóságot jelölnek. Minden egyes esetben a szövegösszefüggés mondja meg, melyikről van szó. Először jelenti magának Istennek belső életét, mintegy belső törvényét. Azután ugyanezzel a névvel illetik sokszor a Szentleiket, aki Isten belső világában a személyes szeretet. Majd az ő bentlakása a lélekben a teremtett szeretet, a «caritas» által valósul — ez e szó harmadik jelentése. Végül ennek az erénynek teljes kifejlődése a földi életben a misztikus élményhez vezet, melyben Isten bentlakása «quasi experimentalis»-sá válik. A ciszterci misztikában ez a kathexochén A «CARITAS» JELENTÉSE A CISZTERCI MISZTIKUSOK TANÍTÁSÁBAN 113 1 V. ö. Halász, A szeretet-probléma misztikus és skolasztikus megoldása a középkorban. A Ciszterci Hittudományi Főiskola és a Ciszterci Tanárképző Főiskola 1942—43-as Évkönyve, 24—74 1. 2 Mausbach, Die Ethik des heiligen Augustinus, 1. 18t. Theologin 8
