Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Juhász Miklós: A képekről való tudomány
94 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN Szent Gellért már előtte készült latin fordításokat használt, nevezetesen Scotus Erigena és Anasthasius Bibliothecarius fordításait. Ugyanakkor azonban igazolja azt is, hogy a püspök az eredeti görögben is olvasta Areopagita műveit. Itt két kérdés rajzolódik szemeink elé. Scotus Erigena a IX. században élt. Éles eszű, eredeti gondolkodású bölcselő és hittudós, de rendszere pan- theista irányba terelte a következő kor gondolkodóinak egy részét. A Concilium Valentinum III. 855-ben elvetette praedestinációs tanát. Ezzel fordításai is, melyekkel a görög atyákat közelebb hozta Nyugathoz, feledésbe merültek és már csak a XII. században kerültek elő a monostori könyvtárak poros rejtekeiből, amikor a Dionysius-renaissance a lotharingiai és champagnei kolostorokban talált fordításokkal megismerkedett. Már most az a kérdés, milyen úton jutott az elfelejtett Erigena-fordítás Szent Qellérthez? Két lehetőségre gondolhatunk. Velence állandó politikai és kereskedelmi összeköttetést tartott fenn a görög világgal, ahol gyarmatbirtokai is voltak. Tehát a görög nyelv és egyházi irodalom iránt is megvolt az érdeklődés. Gellért atyja a Szentföldön haltmeg, ő is oda indult, amikor a Gondviselés hazánkba irányította. Feltételezhetjük, hogy a püspök még hazájában megtanult görögül és ismerhette a görög atyák műveinek fordításait is. Nem kevésbbé valószínű az sem, hogy az említett francia vidékről kapott példányt, hiszen hazánk Szent István idejében sűrű kapcsolatokat tartott fenn az ottani egyházakkal és kolostorokkal. A rajna- menti, lotharingiai, belgiumi és északfranciaországi szentföldi zarándokok, miután értesültek a magyarok megtéréséről és István király vendégszeretetéről, többnyire hazánkon át vonultak Jeruzsálembe. Számosán közülök itt ragadtak és túinépes hazájuk népfeleslegének egy részét ide hívták. A Szent Gellért- legenda a különféle néptöredékek közt, melyek a Csanádi egyházmegye területén laktak, a vallonokat is megemlíti. Hilduin, egyik első térítőnk, továbbá Leodvin, a trónviszályok korának egyik püspöke, nevükből következtetve, északfranciák vagy belgák voltak. A kapcsolatok állandóságát bizonyítja az a tény is, hogy Waso liégei püspök és iskolamester káptalani iskolájában magyarok is tanultak. Ilyen sűrű összeköttetések könnyen megmagyarázzák a könyvkölcsönzés és vándorlás lehetőségét. A másik izgató kérdés, hol szerezte Szent Gellért Dionysius eredeti műveit? A fent kifejtett első feltevés erre is adhat kielégítő választ. Azonfelül feltételezhetjük, hogy a püspök a marosvári görög monostor könyvtárának a polcán is megtalálhatta azokat, amikor 1030-ban, mint új püspök, egyházmegyéjének megszervezéséhez hozzáfogott. Ibrányi és Ivánka professzorok valóban érdekes és a magyar szellemi élet múltját közelről érintő kérdésekre vetettek világosságot Szent Gellért görög műveltségének tisztázásával. Galla Ferenc.
