Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Juhász Miklós: A képekről való tudomány
68 JUHÁSZ MIKLÓS amely az Úr Krisztus szenvedését és az utolsó vacsorát ábrázoló képeken kívül mást nem tűr meg a templomban. A század végére kialakult lutheránus felfogás tehát látszólag el- utasítóbb a képekkel szemben, mint volt a kezdet kezdetén. Ez azonban csak látszólag van így. Mert, jóllehet az istentiszteleti helyeken alkalmazott festmények és szobrok témaköre szűkül : csak bibliai jelenetekre korlátozódik, ezekhez az ábrázolásokhoz azután makacsul ragaszkodnak. Már a szász káptalanok 1565-ben tartott zsinatán érvényesül ez a felfogás. A konzervatív papok e gyülekezete mintegy felelet akart lenni a helvét irányzat erdélyi szervezkedésére. Most tehát, hogy önmagukat az újítóktól megkülönböztessék, a dogmatikai tételek mellett szigorú szertartási és egyházkormányzati intézkedéseket is hoznak. A szigorúbb elzárkózás kedvéért az adiaphorák közül kifejezetten kötelezőnek mondják ki a nem «meséken» alapuló, hanem történelmi alappal bíró eseményeket ábrázoló képek megtartását és az orgona használatát. Tehát az eredeti lutheri szabadság megszűnt e téren : nem bízzák többé az egyes lelkészek belátására, hogyan vélekednek a képek felől, amelyek így elveszítik adiaphorikus jellegüket. És valóban, ha valamelyik lutheri tant valló prédikátor a kálvinizmus felé kezd hajolni, legelőbb is a képtisztelet kérdésében próbál liberálisabb húrokat pengetni. így a csapongó fantáziájú Bornemissza Péter, aki egyrészt valóságos démonológiai rendszert dolgoz ki, ördögökkel, boszorkányokkal, hajigáló szellemekkel, éjurakkal és éjasszonyokkal népesítve be a Felvidéket, másrészt erős racionalizmussal óvja a híveket a babonaság veszedelmétől, aminek terjesztésében szerinte a templomi festmények és szobrok is eszközök lehetnek. Ezért helyesli, hogy a fejedelmek — érti rajtuk az elöljárókat, amilyenek a császár, király, herceg, gróf, marsail, tanács, bíró; polgármester, kapitány, hadnagy, udvarbíró, porkoláb, ispán, gazda — már eleve megtisztították a templomokat a képektől. «így most is — írja Bornemissza — némely emlékeztető képeket hagyhatnának a templomba, de az népek balgatagságáért jobb egyet sem tartani.» Amit itt Bornemissza a fejedelmek dicséretére mond, az csak a kálvini irányhoz csatlakozott földesurakra illik, hiszen a lutheris- tákat éppen most akarja hasonló fellépésre ösztönözni. 1584-ben jelent meg Bornemissza prédikációskönyve, amelyben a fentebbi nézetét kifejti, és rá két évre, pártfogója, Balassa István, Detrekővár ura, már Stansith Horváth Gergelyhez fordul tanácsért, vájjon ki kell-e dobni a képeket a templomból? Balassa nyilván nem bízott eléggé nyughatatlan pártfogoltja orthodoxiájában, azért fordul a tekintélyes mágnáshoz, akinek ekkor működik Felsőeőrött alapított, szigorúan lutheránus irányú főiskolája, amelyben maga is tanít. A híres szigeti kapitány, Horváth Márk fia, azzal múlja felül a protestantizmus eddigi főúri pártfogóit, hogy nemcsak földesúri hatalmával, mecénási szerepével siet az eszmeterjesztők segítségére, hanem
