Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
54 PAPP IMRE tani. Fájdalomként, lelki kényszerűségként, sőt büntetésként súlyosod- hatik az emberre. De éppen ebben látszik, hogy a vétek nem erkölcsi rossz. Csak a tett, az akarat, az érzület lehet tulajdonképen erkölcsi értelemben rossz. A vétek már csak következmény, felidézett végzet. S mint ilyen, egyúttal a szabadságnak és a szabadság erkölcsi önértékű- ségének egy mozzanata. Megszüntetni a vétket annyit jelent, mint megsérteni a szabadságot, s egyúttal a személyt, erkölcsi alaptehetőségében. Ez azt jelenti : nem csak, hogy lehetetlen elvenni a vétket, hanem a vétek elvétele erkölcsileg hamis és fonák. Még ha az isteni minden- hatóság révén lehetséges is lenne, erkölcsileg rossz lenne, éspedig a vétek viselésének kényszerével szemben a nagyobb rossz. Az ember kiskorú- sítása, leértékelése lenne : szabadságának megtagadása. Erkölcsi követelmény tehát, hogy ne legyen a vétek alól megváltás. Aki erkölcsileg szabad, ezt nem akarhatja. Az ember erkölcsi büszkesége ezt nem engedheti meg. Ami az ember számára teljes elértéktelenítés, lerontás és leala- csonyítás, az értékkövetelmény az Isten előtt. Ebből látható, hogy itt elvi, alapvető antinómiáról van szó. Tézis és antitézis áll kontradiktó- rikus ellentétben egymással szemben. A megváltás erkölcsileg értékellenes, eltekintve attól, hogy erkölcsileg lehetetlen is. Vallási szemponté ból viszont nem csak, hogy lehetséges, hanem a legfontosabb és legértékesebb, aminek az ember részese lehet. A vallás számára a szabadság — aminek megsérülését jelenti a megváltás — közömbös mellékmozzanat, míg az erkölcs perspektívájában a szabadság a «legerősebb» alapérték, amivel áll vagy bukik minden magasabb erkölcsi lét. * * * Hartmann etikájának antinómiákat tételező és vázoló utolsó fejezete önmagában is világosan beszél. A modern terminológián átütnek a régi és örök problémák, kételyek, tagadások és tévedések. Csak kiélezettebb, radikálisabb és merészebb formában. Ami másoknál téveteg utalás volt, az itt határozott tétel ; ami másoknál burkolt tendencia volt, az itt nyilt kiállás ; s ami másoknál próbálkozás volt, az itt komoly tudományos következetesség akar lenni. Az állításokat önmagukban is vizsgálhatnánk és cáfolhatnánk, mert önmagukban is van súlyuk és kikerekített értelmük. Mégis teljesebb jelentést és plaszticitást kapnak, ha a filozófus egész gondolatvilágának perspektívájában nézzük azokat. Fel kell tehát vázolnunk azt az ideológiai hátteret, amelyből szerves kibontakozásként előmutatkoztak. Ezáltal felfedjük nemcsak azokat a metafizikai és lélektani alapokat, amelyek Hartmann filozófia-rendszerében a radikális posztulatórikus Isten-tagadás kiindulási, hanem bepillantást nyerünk örök emberi kérdések, tévedések és sejtések szövevényébe is. Nie. Hartmann Etikájának és általában egész gondolatrendszeré
