Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
«valóban» állunk, hanem egy másik. Ebből következik, hogy az evilági élet látszat-értékeit föl kell áldozni azért a másik életért és annak értékeiért, mivel senki sem szolgálhat két úrnak. Az a törekvés, amely önmagukért akarja ennek a világnak értékeit, rossz ; jó a világban csak az, ami törekvésében, célrairányulásában a túlvilág felé emelkedik. A következmény : az evilági lét értéktelenítése, az ember elfordulása az adott élettől, a teljes világelhagyásnak, a világ elől való megfutásnak az eszméje. Fordítva az etika. Az etika teljesen és merőben evilági beállítottságú. A legmesszebbre néző erkölcsi eszmének is ebben a világban van a mozgási tere. A túlvilági törekvés époly idegen az erkölcstől, mint az evilági a vallástól. A túlvilági tendencia elfecsérli az igazi értékvalósítás erkölcsi erőit és éppen ezért erkölcstelen. Az erkölcsi törekvés számára minden transzcendencia csalóka látszat. Ezt az antinómiát semmiféle kompromisszum meg nem oldhatja. Hogy a két tendencia gyakran együtt halad, az csak az emberi következetlenség bizonyítéka. A két tendencia alapjában véve kontradiktó- rikus ellentétben áll egymással. Az'egyik megtagadja a másikat. A kettő közül az egyiknek illuzórikusnak kell lennie. A ratio számára tehát itt nincs megoldás. A második antinómia.1 A második antinómia az ellentétet átviszi az embernek és az Istenségnek, mint legfőbb érték-szubsztrátumnak viszonyára. Az erkölcsöt végeredményben mindig az ember érdekli ; a vallást az Isten. A vallás számára Isten kormányzása, cselekvése, akarata a mértékadó ; az ember csak másodsorban jön tekintetbe : számára az a jó, amit Isten akar. Ez is egy teljes, valódi, az értelem számára megoldhatatlan antinómia. Hisz az ember lényegéből folyik, hogy számára erkölcsileg az ember a legfontosabb, a legaktuálisabb, s egyúttal minden közül, ami látókörébe jut, a legfőbb és legfelelősségteljesebb ; természetesen, nem a saját személy, mint olyan, hanem a személyi az emberlényben. Hogy őt bármi is mellőzné az égen, avagy a földön, legyen az maga az Isten, erkölcsi fonákság lenne, erkölcsellenes dolog, árulás az ember ellen. Itt is lehetetlen kompromisszumot találni. Hisz Isten lényegéből folyik, hogy csak ő lehet a célok célja, és semmi más kívüle, és hogy mellette semmivé törpül minden : az ember is. A harmadik antinómia,1 2 A fölvázolt két antinómiával összefügg a harmadik. Gyökerében ez is axiológiai. Azonban az értékeknek nem tartalmát, hanem eredetét érinti. Minden etika számára szükségképeni alapelv az a tétel, hogy az etikai értékek autonóm jellegűek, vagyis, hogy önmaguk által és önmagukért értékesek. Ez azt jelenti, hogy semmiféle tekintély, hatalom ISTEN ÉS ERKÖLCSI LÉT HARTMANN ERKÖLCSBÖLCSELETÉBEN 51 1 U. o. 739—40. 1. 2 U. o. 739—40. 1.
