Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
50 PAPP IMRE örökségén rágódó szubjektivista ismeretelméletekkel, és eredeti, új meglátásokkal mutatott rá az ismeret objektív értékére. Ezerkilencszáz- huszonhatban jelent meg nem csak terjedelemben hatalmas, hanem tartalomban is rendkívül gazdag műve : Etikája. Bátran elmondhatjuk, hogy ez a mű határkövet jelent a modern erkölcsfilozófia történetében. Hartmann Etikája «az etikai gondolkodás ősi probléma-kincsének oly friss spekulatív erővel való újszerű föltárását tartalmazza, amely az etikai főkérdések nagy szövevényének valóban a velejéig hatol».1 Hartmannál is fölvetődik az erkölcs és vallás viszonyának problémája. Habár a hatalmas mű tárgyalásában minduntalan megjelennek erre vonatkozó gondolatai, mégis megdöbbentő disszonanciaként hat a műnek zárófejezete, ahol nyíltan fölveti a problémát és határozottan szélsőséges radikális feleletet ad. És ez a felelet : erkölcs és vallás ellentéte, antinómiája. Vagy erkölcs, vagy vallás. Lényegszerinti ellentét erkölcs és vallás közt. Erkölcsi posztulatórikus istentagadás. Habár nem állítja, hogy nincs Isten, mégis érezzük, hogy az ateizmusnak élesebb, szélsőségesebb formája már lehetetlen. A pozitív erkölcs nevében posz- tulálja Isten nem-létezését. Minden komoly ateizmus keres erkölcsi, etikai alapot. De ez az erkölcsi megokolás nem olyan értelmű, hogy az erkölcsiség mint olyan követeli a vallástalanságot. Az erkölcsiség itt nem önmagában zárja ki a vallást. Az erkölcsi követelmény bizonyos meglátott és igazságnak tartott tartalmak követelményeként jelentkezik. Hartmannál az erkölcs a maga nevében tiltakozik a vallás ellen. Az erkölcs miatt nem szabad Istennek léteznie, mert a vallási valóság minden formájában tagadása az erkölcsi valóságnak. Erkölcs és vallás viszonyára vonatkozó gondolatait Hartmann szervesen beleépíti Etikájába. A mű végén pedig külön fejezetbe foglalja össze ezeket a gondolatokat. Ebben az utolsó fejezetben Hartmann öt antinómiát sorol föl, amelyek — szerinte — áthidalhatatlan ellentétben mutatják az erkölcs és a vallás viszonyát. Az öt antinómia. Az első antinómia,z A Hartmann által felvázolt öt antinómia közül az első a gyakorlati életbeállítottságra vonatkozik. Az evilági és túlvilági tendencia ellentétét fejezi ki. Minden igazi vallás az evilágin túlfekvő «más»-«jobb»-világra törekszik. Ennek a törekvésnek legélesebb és legkövetkezetesebb kifejezése az a tétel, hogy az evilági létnek nincs önértéke, mivel nem más, mint előkészület a túlvilágra. A tulajdon- képeni önértékek a túlvilágon vannak. Az igazi élet nem ez, amelyben 3 3 Horváth Barna : A materiális értéketika új iránya. Különlenyomat az «Atheneum» 1927. évi 3—4. füzetéből. Budapest, 1927. 102. 1. 1 N. Hartmann : Ethik. Berlin und Leipzig, 19352. 737—38. 1.
