Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Bánk József: A káptalani dignitas fogalma
A KÁPTALANI DIGNITAS FOGALMA 351 A dignitással kapcsolatos elsőbbség származhatott a hivatallal bensőleg összefüggő hatalomból, másrészt bizonyos egyházaknál érvényben levő jogszokásból, amely egyes hivatalokat mint méltóságokat, másokat viszont mint personatusokat ismer el, végül a különböző megnevezésből, amivel egyiket vagy másikat illették. Gyakran azután a dignitast mint joghatósággal összekötött tisztséget fogták fel.1 Ezen az alapon ment tovább a jogtudomány. Vegyük szemügyre néhány nevesebb kanonistának a véleményét. Ebből a vizsgálatból is kitűnik a bizonytalanság a káptalani méltóság fogalma körül, de egyben világosan látható a fejlődés útja, amely később végleg elejti a joghatóságot a dignitas meghatározásánál. Van Espen2 így határozza meg a méltóságot : «Dignitas dicitur quaedam praeeminentia cum jurisdictione, quae cognoscitur ex praeeminentia, jurisdictione, quando ad hoc est instituta ut sit dignitas et ex consuetudine, quando consuetudo facit ut sit dignitas. Beneficia igitur, quibus huiusmodi praeeminentia vel ex institutione aut consuetudine connexa est, vocantur dignitates». A personatus pedig, amely all. század előtt nem fordul elő, joghatóságnélküli rangelsőbbséget jelent ; de e két fogalom sokszor mint 1 c. 1. I, 4. in VI.° «Consuetudinem. . . quod ipsius ecclesiae canonici duos personatus, aut duas dignitates, vel praeposituras seu administrationes aut duo officia vel eorum alterum cum reliquo insimul et praebendam possunt in ea licite absque dispensatione sedis apostolicae obtinere, corruptelam... merito reputantes...» A Glossa erre példákat hoz fel : apátot, conventualis perjelt et «ille, qui praeest alicui corpori, qui habet iurisdictionem in personas illius corporis», vagyis a káptalan első méltósága. Hinschius, 111. Innen indult el azután a jogászok különböző véleménye, amely a joghatóságot tartja a méltóság lényeges ismertető jelének, ezek között kimagaslik : Barbosa Augustinus, Tractatus de canonicis et dignitatibus, Lugduni, 1718, cap. IV nr. 15. : «Dignitas namque annexum habet officium vel rerum ecclesiasticarum administrationem cum jurisdictione etiam in modicis causis, habere enim Dignitatem est habere jurisdictionem in foro exteriori ; unde olim habebant omnes huiusmodi jurisdictionem ; quamvis hodie non omnes, sed aliqui tantum secundum consuetudinem Ecclesiarum. Et qui habet jurisdictionem large dicitur Dignitatem habere quod de jurisdictione Ecclesiastica in foro exteriori intelligitur. Verum quandoque officium simplex cum perpetua rerum administratione Dignitas appellatur secundum consuetudinem Ecclesiarum, quamvis de Jure communi Dignitas non dicatur, ut sunt Thesauraria ... Et quamvis hodie multis in locis Dignitates Jurisdictionem non habeant, non propterea minime est Dignitas quae de jure communi Dignitas nominatur». 19 : Personatus est quaedam praerogativa in ecclesia post existentes in dignitate sicut habere locum honorabiliorem in choro et primumlocum in processionibus et capitulis... sed minus quam illi, qui sunt in dignitatibus: est tamen sine offjcio vel jurisdictione etsi quandoque, sit nomen competens dignitati et nonnunquam officio simplici». V. Ö. Schneider i. m. 862, Ezt az álláspontot követték azután leginkább a kánonisták. 2 Van Espen, Jus eccl. univ. Tit, XVII, cap. II. nr. I.
