Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Orbán László: A trentói zsinat négyszázéves jubileumára
A TRENTÓI ZSINAT NÉQYSZÁZÉVES JUBILEUMÁRA 341 küldött jelentéseikben a harmincas évek végén sötét színekkel ecsetelik a hitszakadás kárhozatos következményeit s a megmaradt katolicizmust omladékhoz, a birodalom általános hiterkölcsi állapotát káoszhoz hasonlítják.1 A jószándékú császár kezdeményezésére az 1540—41. években lefolytatott vallási egyezkedő tárgyalások (Hagenau, Worms, Regensburg) a hitújítók türelmetlenségén a pápai követek (Morone, Campeggio, Contarini) irénikus magatartása ellenére is kudarcot vallottak : a regensburgi Interim (1541) a tárgyaló felek egyikét sem elégítette ki.1 2 — A helyzet tarthatatlansága láttán a pápa ismét cselekvésre határozta el magát. V. Károly császárral Luccá-ban folytatott előzetes megbeszélése és a speyeri birodalmi gyűlés (1542) javallatai értelmében 1542 május 22-én ugyanazon év mindenszentekére újból egybehívta a zsinatot — éspedig ezúttal a német birodalomhoz tartozó Trento (Trient) városába. Sajnos, I. Ferenc alattomos politikai aknamunkája következtében ez a második kísérlet is meghiúsult. A háborús határzárak miatt mindössze néhány prelátus érhette csak el Trento városát, a pápa kénytelen volt a zsinatot felfüggeszteni és nyugalmasabb időkre halasztói.3 Végre, midőn az V. Károly és I. Ferenc között létrejött Crespy-i békében (1544) megenyhült a politikai légkör,4 ütött a kedvező óra és III. Pál újfent — immár harmadszor — egybehívta a zsinatot Trentóba 1545 március 15-re. Az 1544 november 19-én kelt «Laetare Hierusalem» 1 Nuntiaturberichte II 80 sk ; III 148 sk ; Pastor V 254 sk. 2 U. o. 274—333. — A küszöbön álló zsinat esélyeinek és tekintélyének lerombolására Luther 1539 tavaszán kiadja «Von den Conciliis und Kirchen» c. könyvét. A hevenyében összetákolt írásról, mely minősíthetetlen stílusban a legalávalób'b rágalmakkal illeti a pápaságot és az Egyházat, maga Luther így nyilatkozott Melanchtonhoz írt levelében : «mire me piget eius scripti, quod tam tenue et verbosum sit». L. H. Grisar, Luther (3 kt. 1910—12), Freiburg i. Br. III 317 sk. — Hogy a hitújítók milyen lelkülettel készültek a vallási béketárgyalásokra, annak jellemző bizonyítéka az a Luther sugal- mazására készült nyilatkozat, melyet a wittenbergai teológusok 1540 januárjában tettek közzé. A memorandumban vakmerőén követelik, hogy a császár és a katolikus püspökök hagyjanak fel «tévedéseikkel és istenkáromlásaikkal», kijelentik, hogy hittételeik semmiféle foltozgatásába bele nem egyeznek, az ágostai hitvalláshoz és annak Melanchton-féle apológiájához minden körülmények között ragaszkodnak és hozzáteszik, hogy a pápát még akkor is elítélnék, ha átvenné a protestáns tantételeket és szertartásokat, mert a német birodalmon kívüli országokban úgysem engedne «tévedéseiből». — Corpus Reformatorum III 927—45; Pastor i. h. 264 sk. — Contarini fáradozásait illetően lásd Pastor: Die Correspondenz des Cardinals Contarini während seiner deutschen Legation, 1551. — Historisches Jahrbuch, 1880, I 321—392; II 473—500. 3 A vonatkozó bullákat lásd Ehsesnél IV 223 sk, 352 sk ; v. ö. Palla- vicini, 1.5 c. 4 n. 20; Pastor, i. h. 469, 494. 4 V. ö. Bihlmeyer: i. m. III 91 ; Pastor: i. h. 511.
