Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Szörényi Andor: A mózesi könyvön kívüli jelentősebb szertartások
304 SZÖRÉNYI ANDOR nem kis mértékben nagy képzelőerejükre támaszkodva egész rituálékat állapítanak meg, ünnepköröket tételeznek föl, részletes ceremóniákat írnak le, melyekről azonban nemcsak a mózesi könyv hallgat, hanem amelyek egyszersmind az egész ószövetségi Szentírással a legélesebb ellentétben állanak.1 Ezek a szerzők elméletük igazolására sokszor meg sem próbálnak szentírási helyekre, azok szószerinti értelmére hivatkozni, legfőbb érvük a környező népek pogány vallásainak megnyilvánulásaiból vont párhuzam, s ha valamilyen izraelita ritus és pl. a különböző kánaáníta, vagy asszír-babiloni szertartás között a legkisebb hasonlóságot sikerül fölfedezniük, már hosszú oldalakon keresztül fejtegetik az Ószövetségben egyébként teljesen ismeretlen állítólagos (-liturgiának» részletes szertartásait. Eljárásukra vonatkozólag szinte klasszikusnak nevezhető önvallomást olvashatunk A. Wendel könyvében, aki így ír : «Wir müssten es für Israel annehmen, selbst wenn es gar nicht im Alten Testament belegbar wäre.»2 Nem tartozik tárgyalásunk körébe ezeknek az elméleteknek ismertetése és cáfolata, csak arra kívánunk rámutatni, hogy a legújabb ásatások, főleg a Rasz Samrában 1929 óta tartó nagyfontosságú feltárások az ókori kelet vallásait és közöttük a kinyilatkoztatott mózesi vallást egészen más megvilágításba helyezik, mint azt a racionalista iskola még csak néhány esztendővel ezelőtt is tanította. Így pl. az a R. Dussaud, aki könyvet írt az izraelita vallás késő kánaáníta eredetéről, illetve az ószövetségi áldozatok teljesen pogány, polytheista alapjairól,3 legújabb munkájában és értekezéseiben kénytelen elismerni, hogy az izraeliták nem vehették át rituáléjukat más népektől a Kánaánba való bevándorlás után, hanem sokkal régebbi, a Hikszoszok korából származó közös sémi hatásokról ír4 és 0. Eissfeldt nyíltan bevallja : «Az izraelita- zsidó vallás fejlődésének az a magas vonala, melyet főleg a próféták működése jelez, a Rasz Samrából époly kevéssé érthető, mint ahogy nem magyarázható meg Egyiptomban, Asszíriában, Babilóniában, Kis- Ázsiában és Arábiában talált leletekből. Itt sokkal inkább egy egyedülálló történeti jelenségről van szó, melyet történelmileg máshonnan származtatni nem lehet (handelt es sich um eine einmalige geschichtliche Erscheinung, die historisch nicht weiter ableitbar ist).5 Ugyanezt állapítja 1 A vonatkozó irodalomból csak egy pár fontosabb munkát sorolunk itt fel : J. Begrich: Das priesterliche Hcilsorakel, 1934. H. Birkeland: Die Feinde des Individuums..., 1933. H. Gunkel—J. Begrich: Einleitung in die Psalmen, 1933. J. Hempel: Die althebr. Literatur, 1934. S. Mowinckel: Psalmenstudien I—VI., 1921—25. H. Schmidt: Die Psalmen, 1934. P. Volz: Das Neujahrsfest Jahves, 1912. 2 Das Opfer in der altisr. Religion, 1927. 31. old. 3 Les Origines cananéennes du Sacrifice Israélite, 1921. 4 Les Découvertes de Ras Samra (Ugarit) et l’Ancien Testament, 1937. 6 Die religionsgeschichtliche Bedeutung der Funde von Ras Schamra, ZDMG 88 (1934) 178. old. V. ö. A. Bea: Ras Samra und das Alte Testament,
